Guerrilleroheroico2

Che Guevara élete

  • Született

    Argentínában, Rosarioban született, Ernesto Guevara Lynch és Celia de la Serna öt gyermekek közül a legidősebbként.
  • Juan Domingo Perón

    1946-ban fejezte be a középsikola utolsó osztályát, 18. életévét pedig mindössze néhény nappal Juan Domingo Perón hatalomátvételét követően töltötte be. Megkapta a behívóját, asztmája miatt viszont alkalmatlannak találták sorkatonai szolgálatra.
  • Mérnöki tervektől az orvosi pályáig

    Először mérnöknek kérszült, majd több rokona betegsége miatt orvosi pályára váltott. 1974-től a Buenos Aires-i egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott, annak ellenére is, hogy a szülei, elsősorban az édesanyja, antiperiónista aktivsitsák voltak. Ő maga viszont akkoriban nem mutatott érdeklődést a politika iránt, az egyetemi politikai életben sem vett részt.
  • A motoros napló

    A motoros napló
    Egy batárja, Alberto Granado biokémikus s politikai radikális ösztönzésére egy évet halasztott az egyetemen, hogy meg tudják valósítani egy régi tervüket, egy utazást Dél-Amerikán keresztül, egy öreg Norton 500-as motorral. A látottakat A motoros naplója: úti jegyezetk Latin Amerikáról című naplójában meséli el. Ezen utazás során körvonalazódott benne, hogy az egész Dél-Amerikára jellemző tömeges szegénységet és társadalmi egyenlőtlenséget csakis fegyveres forradalommal lehet orvosolni.
  • Guatemala

    Bolívia, Peru, Ecuador, Panam, Costa Rica, Nicaragua, Hondura és Salvador érintésével az ekkora baloldali vezetés által Guatemalába érkezett, ahol megsimerkedett Hilda Gadea Ontaliával, egy perui indián származású marxista közgazdásszal.
  • Guatemala

    Hilda volt, aki bevezette őt a helyi baloldali politikai körökbe, ahol megismerkedett Fidel Castróval kapcsolatban álló száműzött kubaiakkal. A Guatemalaban tartózkodása alatt ragadt rajt a "Che", az argentín köznyelv kedvelt töredékszava, ami kb. annyit jelent, mint "Hé!" vagy "Ember"
    Egy jobboldali államcsínyt követően viszont a politikai klíma megváltozott, neki pedig sürgősen el kellett hagynia az országot.
  • A forradalmár

    Mexikóvárosban telepedett le, ahol megsimerkedett Raúl és Fidel Castróval és csatlakozott a Fulgenico Batista kubai diktátor megdöntésére szervezkedő csoporthoz.
    A csoport tagjaival együtt Jalisco államban egy katonai tanfolyamon vett részt, ahol a gerilla-hadviselés elméletét és gyakorlatát sajáította el Alberto Bayo ezredestől, aki részt vett a spanyol polgárháborúban. A folyamat viszont felkeltette a rendőrség figyelmét. Letartóztatták őket. Csak 1956 júniusában kerültek szabadlábra.
  • Hilda Gadea

    Hilda Gadea
    1955-ben feleségül vette, egy évvel később pedig megszületett első gyermekük, Hildita Beatriz Guevara.
  • A Granma és Kuba

    81 társával együtt a Granma nevű jachton Kuba partijainál Los Cayelos környékén szálltak partra, hogy forradalmi gerillaharcot indítsanak a Sierra Maestrában. Kezdetben jelentős veszteséget szenvedtek. Eleinte orvosként vett részt az akcióban, később viszont fokozódott a szerepe. Részt vállalat a katonai vezetésben. Harcostársai mahabiztos, vakmerő, önmagával és másokkal szemben is könyörtelen parncsnoknak tartották.
  • Santa Clara

    Ő vezette a gerillaháború egyik legsikeresebb, talán döntő hadműveletét, Santa Clara bevételét. A Batista csapatok véget vetnek a katonai ellenállsának.
    https://www.youtube.com/watch?v=BW_tnCZ7HS0
  • Batista elmenekült

    Batista elmenekült
    Che és Raúl diadalmasna vonultak be Havannába.
  • Aleida Torres

    Elvált feleségétől, hogy törvényesíthesse kapcsolatát Aleida March Torres-sal, akivel még a harcok idején Las Villas tartományban ismerkedett meg.
  • Nemezti Földreform Intézet, Kubai Nemzeti Bank

    Fidel Castro kinevezte először a Nemzeti Földreform Intézet, később pedig a Kubai Nemzeti Bank elnökévé.
  • Ideológia és munkatábor

    Ideológiailag kezdetben a sztálinizmushoz állt közel. Mivel ezen képzettsége nem volt teljes ezért képezte magát a marxizmusból. Kezdteben a Szovjetúnió politikáját támogatta, de később a hruscsovi fordulat után a kínaiak felé fordult.
    Ő volt a kubai munkatárbor szellemi atyja és gyakrolati megalapítója. Az első deproltáltak közt a kommunista rendszerrel együttműködésre nem hajlandóak voltak.
  • A csúcson

    Ipari miniszterré való kinevezését követően a kubai gazdaság sztálinista típusú átalakítását tűzte ki célul. Az új kubai állam egyik legjelentősebb vezetője, utazó nagykövet lett. Sorra látogatta a hamradik világ legjelentősebb vezetőit, felszólalt az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben.
    https://www.youtube.com/watch?v=ttgxn8VFgsM
  • Kongó

    Hirtelen eltűnt a közéletből, lemondott minden tisztségről. Titokban Prágába utazott, onnan pedig több afrikai országba, végül Kongóba. Kubai önkéntesekkel együtt próbálkozott a forradalom "exportjával", de tevékenysége kudarcba fulladt.
  • Bolívia

    Bolívia
    Egy gerillaexpedíció élén érkezett Bolíviába. Az országban adottak voltak a feltétleke a szocialista forradlomra, melyet reményei szerint később az egész Dél-Amerikai köntinensre ki lehetett volna terjeszteni. A kongói kidarcot követően a parancsnoki posztot magának megtartotta.
  • Bolívia lelepleződés

    A tábor lelepleződött, a harcok hamarabb kezdődtek. Több sikeres akciót is folytattak, együttműködést viszont sem a lakosságtól, sem a helyi marxista mozgalomtól nem kaptak ezért a forradalom hamar felördlődött. Itt viszont nem mentették ki, mint Kongóban. Sem ő, sem Castro nem akarta.
  • Halála

    1. október 8-án több társával együtt bolíviai rangerek fogásába esett. Elfogásakor állítólag azt mondta:"Ne lőjjenek! Che Guevara vagyok, élrtékesebb maguknak élve, mint holtan." Másnap a bolíviai elnök személyes utasítására kivégezték.