-
Az Osztrák-Magyar Monarchiában az ezüstalapú forint volt a fizetőeszköz.
-
A század végén, Magyarországon az 1892. évi XVII. törvény hozta létre a forint helyett az aranyalapú koronát, aminek tényleges bevezetésére 1900. január 1-jén került sor. A korona paritása, 1 osztrák forint 2 magyar korona volt.
-
A háború után is folytatódott és csak 1924-ben ért véget a pénzromlás, és bár többi háborús országban szintén volt infláció, de Magyarországon volt a legnagyobb mértékű.
-
A Magyar Nemzeti Bank megkezdte működését. A magyar állam átruházta a bankjegy kibocsátásának kizárólagos jogát.
-
Forgalomba hozatalára 1926. december 27-én került sor. A teljes korona-pengőcsere 1931 júliusára fejeződött be. A pengő egészen a második világháború kezdetéig értékálló pénznek bizonyult.
-
1930-ban, a gazdasági világválság hatására mintegy 18 százalékkal visszaestek az árak. Az árcsökkenés egészen 1934-ig folytatódott, amikor az átlagos árszínvonal az 1926. évinek mindössze 77 százaléka volt.
-
A háború alatt jelentős infláció alakult ki. A létfenntartási költségek évről évre gyorsuló ütemben emelkedtek, 1944-re közel megkétszereződtek.
-
A pengő gyorsan vesztett értékéből. 1946 januárjában „új” pénz, az adópengő jelent meg, júniusra, a világtörténelem legnagyobb mértékű inflációja során a pengő teljesen elértéktelenedett. A lakosság gyakorlatilag minden „pénzét” elveszítette, a pengőkövetelések és a munkabérek is elértéktelenedtek.
-
-
Cél: helyreállítás és stabilizáció
-
Ekkor vezették be a központosított tervgazdálkodási rendszert. Ennek fontos részét képezte a merev, központi árszabályozás, ami először sikeresen kizárta az inflációt. Később a tervgazdálkodás és ezen belül az árpolitika jelentős átalakuláson ment keresztül, de igazi változást csak 1989, a rendszerváltozás éve hozott.
-
https://mandiner.hu/cikk/20150121_igy_alakult_az_inflacio_a_rendszervaltas_ota 1990: egyik legmagasabb fogyasztói árindex (28 %)
1991: a Ft konvertibilis valuta lett
1989-96: átlagos pénzromlás 25 % volt
1996 - 2000: 63 %-os infláció
(1990: 1 $ = 62 Ft, 2000: 1 $ = 285 Ft)