-
Morgenthau munkásságának köszönhető a tudományterület ujjáalapítása 1948-ban.
-
1919-ben intézményesült a tudományterület. Egyetemi tanszékek és kutatóintézetek jöttek létre.
-
David Davies alapította meg Wales-ben a Woodrow Wilson Chair of International Politics tanszéket az Aberystwyth Egyetemen.
-
1919-ben a tudományterület születésekor a liberalizmus eszméi által került vizsgálatra a tudományterület.
-
Ontológiai vagyis lételméleti vita a liberalizmus és a realizmus között.
-
A tudományterület egyik legnevesebb kutatójának élettartama.
-
A II. világháborút követően újjászervezi magát a tudományterület.
Hans J. Morgenthau publikálja a konfliktus az államok között című könyvét, melyben felszólítja a tudományos közösséget, hogy cserélje le a korábbi referencia kérdését a következőre: Milyen motivációi vannak a politikai szereplőknek? -
1948-ban Morgenthau munkássága nyomán új irányzat születi, mi szerint az államok cselekedeteit az államok biztonsága és a nemzeti érdekek határozzák meg.
-
Az irányzat az 1950-es években született. Kiemelekedő kutatója volt Quincy Wright aki a háborúkat statisztikai módszerekkel elemezte.
-
Episztemológiai, vagyis ismeretelméleti vita a tradicionalizmus (évszázadokra vissza nyúló klasszikus módszereken alapszik) és a behaviorizmus között zajott.
-
A harmadik vita ismét ontológiai eredetű. A neoliberalizmus, a neorealizmus és a neomarxizmus között zajlott.
-
John Burton megalkotja a pókháló modellt, melyben az állami és nem állami szereplők közötti kapcsolatrendszert ismerteti.
-
Immanuel Wallerstein "A modern világgazdasági rendszer kialakulása" c. könyvében tárgyalja a világgazdasági rendszer struktúrájába ágyazott világméretű egyenlőtlenségeket. Ennek nyomán alakul ki ez az irányzat.
-
Kenneth N. Waltz a "Theory of International Politics" című munkájához köthető az új irányzat kialakulás.
-
Ez az új irányzat szembe megy a neorealizmussal. Robert O. Keohane "After Hegemony: Cooperation and Discord in the World Political Economy" című munkájához köthető.
-
Ez az episztemológiai vita a racionális irányzatok (realizmusok, liberalizmusok, marxizmusok) és a konstruktivizmus között zajlott.
-
Alexander Wendt "Social Theory of International Politics" c. munkája nyomán alalkult ki ez az irányzat.