Vízió

A Nemzetközi Politikai Viszonyok története

  • Period: to

    Jeremy Bentham élete

    Jeremy Bentham használta először a nemzetközi szót a 18. században, melynek értelme akkoriban az államközi kapcsolatokat jelentette, ám mára a világpolitika kifejezés pontosabban írja le ezeket a kapcsolatokat.
  • Tudományterület első születése

    Ebben az időben intézményesült, de maga a tudományterület vizsgálata az emberiség születésével egyidős.
    Ekkor az alapkérdés, hogy "hogyan lehet elkerülni a háborút"
  • Period: to

    Első nagy lételméleti vita

    A liberalizmus (1919) és a realizmus (1948) ellentéte. A realizmus referenciapontja a konfrontáció megértése, míg a liberalizmusé az együttműködés szemüvege, ugyanazt az eseményt más-más szemszögből világítja meg, azaz a kutató ebben az esetben fontos szereppel rendelkezik.
  • Period: to

    Multilaterális diplomácia születése

    Megjelennek a nemzetközi szervezetek, mint szereplők, ami által a multilaterális diplomácia is megszületik
  • Period: to

    Kenneth N. Waltz élete

    Kenneth N. Waltz ennek a tudományterületnek egy kiemelkedő alakja, aki meghatározta, hogy mi is a nemzetközi politika
  • A tudományterület második születése

    A tudományterület második születése
    Hans. J. Morgenthau-hoz köthető ez az esemény, felveti könyvében (Politics Among Nations), hogy a tudományterületnek új alapkérdés szerint kéne léteznie, mert a Hogyan kerülhető el a háború kérdés helyett azt kellene vizsgálni, hogy "Milyen motivációi vannak a különböző politikai szereplőknek?". Ezzel a forradalmi gondolattal újjászerveződik a tudományterület.
  • Period: to

    Második episztemológiai vita

    A tradicionalizmus és behaviorizmus (Quincy Wright) ellentéte. A behaviorizmus (Hendley Bull) az újító irányzat, amely a társadalomnak a világát sokkal tudományosabban akarja vizsgálni, természettudományi eszközökkel, míg a tradicionalizmus tradicionális módszereket akar követni a vizsgálat során, szerinte nem lehet a társadalom világát, csak történelmi, filozófiai és hermeneutika módszerei
  • Period: to

    Nem állami szereplők születése

    NGO, TNC, MNC-k megjelenése szereplőként, amellyel a társadalom is bekapcsolódik a pókhálómodellbe.
  • Period: to

    Harmadik ontológiai vita

    Neoliberalizmus és neorealizmus és a neomarxizmus közötti ellentét. A Neo irányzatok úgy születtek, hogy minden irányzat magáévá tette a természettudományos módszereket.
    A neomarxizmus megkritizálja a mainstream irányzatokat és feszegeti a nemzetközi egyenlőtlenségek kérdését.
    Az irányzatokat nem lehet közös nevezőre hozni.
  • Pókháló modell

    Pókháló modell
    John Burton a világtársadalomról írt művében vázolja fel a pókhálómodellt
  • Period: to

    Negyedik episztemológiai vita

    A racionális irányzatok (realizmusok, liberalizmusok, marxizmusok) és a konstruktivizmus közötti ellentét.
    A racionális irányzatok a politikai döntés alapjának mindig a költség-haszon elemzést veszik, míg a konstruktivizmus megkérdőjelezi a racionalitást és azt, hogy a társadalmat lehet-e természettudományi módszerekkel vizsgálni. Lényege, hogy társadalmi tények alkotják a világpolitikát, amelyek nem objektív tények, nem mérhetőek.