-
Vörösmarty Mihály 1800-ban született a Velencei-tó melletti Pusztanyéken (ma: Kápolnásnyék). A családja egy elszegényedett nemesi család volt. Apját id. Vörösmarty Mihálynak, anyját Csáthy Annának hívták.
-
Tanulmányait először Pusztanyéken, majd Székesfehérvárott, végül pedig Pesten végezte.
-
1807-ben hunyt el id. Vörösmarty Mihály, aminek következtében a költőnek is fizető állást kellett keresnie.
-
Apja halála után Vörösmarty házitanítóként tevékenykedett Perczel Sándor otthonában, hogy így adjon bele a családi közösbe. Tanította a későbbi szabadságharcos Perczel Mórt, illetve ekkor ismerkedett meg Perczel Adéllal, akibe bele is szeretett. Egyesek szerint ő ihlette Vörösmarty korai szerelmes alkotásait. A képen a Perczel-család címere látható.
-
Ekkor fogott Vörösmarty a Zalán futása c. eposz megírásához Pesten.
-
Ekkor adták ki Vörösmarty első lényeges művét ,a Zalán futása című nemzeti eposzt.
-
Vörösmarty drámája 1830-ban keletkezett és 1831-ben jelent meg nyomtatásban Székesfehérvárott. Teljes színházi előadás H. Varga Tamás rendezésében: (https://www.youtube.com/watch?v=hr2GLK3EiQw)
-
-
1830-ban az akadémia második fokozatú rendes taggá választotta, továbbá kinevezték a nyelvi szekció vezetőjévé.
-
1836-ban készült el a Szózat, mely Vörösmarty legismertebb műve és a magyarok másik nemzeti éneke a Kölcsey Himnusza mellett. A Szózat Sinkovits Imre előadásában: (https://www.youtube.com/watch?v=-QkU-Xam_p4)
-
Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Károly és nyolc költőtársuk ezen a napon alapították meg ezt a költőtársaságot.
-
-
-
1843-ben a költő nőül vette Csajághy Laurát, akitől öt gyermeke született. A képen Csajághy Laura látható.
-
-
Vörösmarty támogatta és lelkesen fogadta a forradalmat, még az első népképviseleti országgyűlés tagja is lett. A forradalom bukása után viszont bujdosott. 1850-ben egészségügyi állapota romlani kezdett, feladta magát az osztrák hatóságoknál, akik azonban nem szabtak ki rá szigorú büntetést, majd végül fel is mentették.
-
-
1853 tavaszán Vörösmarty visszatért a szülőhelyére, ahol gazdálkodott. Ekkor már igen keveset írt, ráadásul betegeskedett is.
-
A vén cigány c. rapszódiája Vörösmarty Mihály utolsó költeménye. Vörösmarty Mihály: A vén cigány Bessenyei Ferenc előadásában:
(https://www.youtube.com/watch?v=-QkU-Xam_p4) -
- nov. 19-én hunyt el Vörösmarty Mihály Pesten. A halálának oka feltehetően agyszélhűdés. Halála napján még Deák Ferenc is meglátogatta, alig távozása után halt meg Szózatunk szerzője.
-
A mellékelt videó érdekességekről szól Vörösmarty Mihály életével kapcsolatban:
(https://www.youtube.com/watch?v=-QkU-Xam_p4)