-
A modern vegyipari termékek előállításával párhuzamosan, már a XIX. század közepén felmerült a katonai használat lehetősége
-
1914-ben megmerevedik az észak- franciaországi front. A megoldási javaslat Fritz Habertől érkezik, klórgáz képében... ám ekkor még elutasításra kerül
-
A hagyományos megoldások csődöt mondtak, a hadvezetésnek ideje volt a korábban lenézett, istentelennek tartott technológiát bevetni. Az eredmény látványos volt. De megérte?
-
Charles Howard Foulkes, brit királyi hadmérnök tervezi meg a Hypo Helmetet és állítja fel a maga vegyi támadóegységeit. Az első támadásra Loos mellett, Belgiumban történt.
-
Mivel átütő eredményeket az újféle borzalom nem hozott, szükség volt még újabbra. Fritz Haber ezúttal a foszgént szállította a német hadvezetésnek, melyre a britek a P helmettel válaszoltak. Ezután a felek minden gátlásukat levetkőzve, általánosan kezdték használni a vegyi fegyvereket egymás ellen, őrületes mennyiségben.
-
Az antant kevés mustárgáz támadásának egyike és semmilyen jelentősége nem volt a háború szempontjából. Azonban a sebesültek között volt egy német tizedes, aki későbbi művében megírta a gáz okozta borzalmakat. A könyv a Mein Kampf, a tizedes pedig Adolf Hitler volt