-
Különböző iskolák létrejötte a nemzetközi politikai viszonyok vizsgálatára. Maga az erről való gondolkodás már 200éves.
-
Körülbelül 2000 évvel ezelőtt jött létre a realizmus, mint hagyomány és gyűjtőfogalom, melynek ma számos iskolája létezik.
-
Az egyház monopóliuma megdőlt a világi tudás felett, így kialakult a mai tudászserkezet.
-
A vesztfáliai béke megkötéséhez, vagyis 1648-hoz kötjük a modern államok és a modern államrendszer létrejöttét.
-
A két tudományterület elválása egymástól, illetve az egyetemi szerkezet és általában véve a tudományterületek átalakulása.
-
Az 1789-es francia forradalom segítette ezt a fajta megerősödést, illetve kimondta, hogy a politikai változás természetes jelenség, nem pedig merev struktúra.
-
Leopold Ranke német történész teremtette meg azt a történettudományi iskolát, mely dokumentumok vizsgálatán alapszik. Ő maga továbbá vizsgálta a korabeli világ szerkezetét is 5 országra kiterjedően.
-
A természettudományok és társadalomtudományok intézményesülése.
-
A jelen társadalmának vizsgálatára igény először a 19. században fogalmazódott meg, részben a nemzetállamok létrejöttével és a nacionalizmus elterjedésével.
-
A nemzetközi politikai viszonyok tudományterületének kialakulásának kezdete
-
A nemzetközi politikai viszonyok tudományterületének pontos létrejötte 1919-ben, melyet egy egyetemi tanszék megalakulásához kötünk Walesben, Aberyswyth Egyetemén. A tanszék a "Miért lesznek háborúk ?" kérdését kutatta, és vele intézményesült a nemzetközi politikai viszonyok tudományterülete.
-
A II. világháború hatalmas változást hoz, mert innentől kezdve megváltoztak az igények, már kérdések és tudásegységek kerültek előtérbe.
-
Hans Morgenthau amerikai politikatudós 1948-ban írta meg a Politics Among Nations című könyvét, mellyel a nemzetközi politikai viszonyok tudománya újraszervezte magát. A fő kérdés a háború megakadályozása lesz innentől.