-
Csurka István kiválik az MDF-ből.
-
A MIÉP 1,59%-ot ér el az első (1994-es) országgyűlési választásán.
-
Az 1998-as választáson 5,55%-ot ér el, ezzel önálló frakciót alakíthat.
-
A 2002-es választáson 4,37%-kal nem érik el a küszöbértéket, így nem jutnak mandátumhoz.
-
A 2004-es EP választásokon a MIÉP 72000 szavazattal 2,35%-ot ér el.
-
2006-ban a Jobbikkal és a Független Kisgazdapárttal való szövetségre lépés sikertelennek bizonyul, mindössze 2,2%-os teljesítménnyel.
-
A 2010-es választáson 11 egyéni jelöltet indít.
A választásokon azomban csak 0,03%-ot ér el, mandátumot nem szerezve. -
2012.2.4-én elhalálozott Csurka István, a MIÉP vezetője és egyetlen közismert politikusa, s ezáltal a párt jövője bizonytalanná vált.
-
2014-ben A Kisgazdapárttal közösen indított egyéni jelölteket, listát azonban nem állított, s így is csak 0,04%-nyi szavazatot tudhatott magának.
-
A 2018-as választásokon sikerült 58 egyéni jelölttel önálló országos listát alakítaniuk, a választásokon azonban 0,15%-ot ért el, amivel mandátumot nem szerzett.