-
- szeptember 1-jén, az Apor Vilmos Katolikus Óvodában két aranyos kislány egymásra talált, ekkor még nem tudták, hogy milyen hosszú út áll előttük.
-
4 közös, eseménydús év után elballagtunk a Maci csoportból, majd beiratkoztunk az Apor Iskola 1.b. osztályába, ahol nem túlzottan kedveltük egymást.
-
Ahogy teltek-múltak az évek, egymásra találtunk, és barátságunkban sok izgalmas és vicces pillanatot éltünk át.
-
2013-ban kezdtük el a közös bulizást, ahol a szülinap apropójából gyűltünk össze a Németh-lakon, és elég emlékezetes este lett belőle.
-
Közösen kipróbáltuk magunkat a sport terén és rá kellett jönnünk, hogy a pályán is olyan fantasztikus duót alkotunk, mint a hétköznapi életben.
-
Tanáraink hatalmas hibát követtek el, mikor egymás mellé ültettek minket. Ekkor még nem tudták, hogy a tanórákat nonstop zavarni fogjuk beszélgetésünkkel.
-
2015-ben búcsút mondtunk a felső tagozatnak és elkezdődött az elég hosszúnak bizonyuló középiskola...
-
Egy félretájékoztatás után majdnem eltévedtünk a fővárosban, ahol még a járdán is villamos jött velünk szembe.
-
Megjártuk Szlovákiát, Salzburgot, Hallstattot, Eisenstadtot és Egert is. Mondjuk van egy-két dolog amire nem emlékszünk...
-
2018-ban egy izgalmas síelésen vettünk részt a Tátrában,ahol sokat teáztunk, és majdnem a lipótszentmiklósi kórházban kötöttünk ki... Rengeteg élménnyel és egy szalagszakadással gazdagodtam.
-
- szeptemberében elkezdtük az utolsó évünket együtt.
-
Február 2-án túlestünk a szalagavatón, ami egy elég kalandos estének bizonyult.
-
Május 4-én fogunk elballagni, ekkor véget ér majd a középiskola, de reméljük a barátságunknak nem lesz ilyenkor vége. ♥♥♥