-
Genf, Svájc
-
A Torinói katolikus kollégiumból a katekizmus elsajátításával került Madame Warensnak, a frissen katolizált ifjak pártfogójának a házába.
-
„1741 őszén érkeztem Párizsba. Tizenöt arany készpénz, a Nárcisszus című vígjátékom és zenei tervem volt minden segélyforrásom, nem vesztegethettem tehát az időt”.(Idézet a vallomások c. művéből )
-
Rousseau-nak meggyőződése volt, hogy a tudományok mindegyike alantas eredetű.
-
Genf puritán megfontolásokból tiltotta a drámai művek előadását. Voltaire megpróbálta felvenni a küzdelmet a tiltás ellen, ám ekkor a korábban megsértett Rousseau kiállva a város tiltakozása mellett, azzal érvelt, hogy a vad emberek sem tartanak színielőadásokat, Platón is kifogásolta őket, a katolikus egyház sem esketi meg a színészeket, sőt még el sem temeti.
-
Eredeti cím:Émile ou De l'éducation
Ez volt az író legnagyobb hatású műve. Saját pedagógiai elveit fogalmazta meg, amelyek a gyermeket állítják a középpontba -
Eredeti cím:Du Contrat social
-
Eredeti cím:Considérations sur le gouvernement de Pologne
Az egyik alapgondolata az, hogy csak a kisebb államok képesek gyarapodni, míg a nagyobbak anarchiába vagy önkénybe süllyednek. -
Ermenonville, Franciaország (66 évesen)
-
1770-ben fejezte be a művet.