J.S. Bach élete

  • Született

    Született
    Thüringiában, Eisenach városában. Első zeneóráit apjától vette, családjában sok volt a zenész már a korábbi generációkban is. 9 évesen maradt árván.
  • Tanulóévek

    1700-ban északra, Lüneburg- kolostor iskolájában tanul és ott kórista - itt megismerkedik az orgonálással és az orgonakészítéssel.
  • Weimar& Arnstadt

    Weimar& Arnstadt
    Udvari zenészként helyezkedik el (csupán fél évig). Ez az első munkahelye.
    Majd Arnstadtban orgonista állást kap - itt kezd el zenét szerezni és az istentiszteleteken orgonálni. Ebben az időszakban viszonylag sok szabadideje volt, így jutott ideje improvizálni.
    Templom kórusát irányítja ez idő alatt, mely nem megy éppen zökkenőmentesen.
  • Lübeck

    Lübeck
    Dietrich Buxtehudét a híres zeneszerző-orgonistát megy meghallgatni. Itt tartózkodása alatt kritizálták művei, mondván, hogy összezavarja a gyülekezetet, mert az hosszú és bonyolult. Itt tartózkodása végén Mühlhausenbe pályáz állást, amit meg is kap.
    Fun fact: ha belehabarodott volna a lányába még állást is kapott volna, nade nem így lett - ellenben ez volt a bevett szokás (elvenni az előző orgonista lányát).
  • Mühlhausen és ismét Weimar

    Mühlhausen és ismét Weimar
    • házasság Maria B. Bachhal
    • udvari zenész és orgonista - a zenészeknek hála sok mindent kipróbálhatott - több új énekes-hangszeres kantátát írt, orgonaművei is kiemelkednek.
    • vita a herceggel Telemann miatt - (herceg őt hívná, de visszautasítja - herceg nem engedi Bachot írni, meghívja a fejedelem Köthenbe, de a herceg nem engedi el, 4 hétre bebörtönözi, végül elengedi).
  • Köthen

    Köthen
    • Lipót udvarában képzett muzsikusokkal dolgozik és sokat utazik
    • felesége 1720-ban meghal és gyermekei közül is csak 4 fogja túlélni őt.
    • főként hangszeres műveket ír: Brandenburgi versenyek, Wohltemperiertes Klavier első kötete, szóló - és kamaraszonátákat szerez.
    • 1721-ben Anna Magdalenat veszi felségül, aki segít neki a kottamásolásban. -1722-ben a lipcsei Tamás-templom kántori állását tölti be. tanácstag: „ha az ember nem tudja a legjobbat megkapni, elégedjen meg a középszerűvel”
  • Lipcse és az utolsó évek

    Lipcse és az utolsó évek
    Foglalkozik mind a kántori teendőivel, és a templomok zenei rendjének vezetésével is.
    Minden hétre új kantátát írt.
    1724 János- és 1729 Máté passió.
    1729: Collegium Musicum vezetője lesz.
    Utolsó éveiben keletkezett fontosabb művei: H-moll mise, Kunst der Fuge - de ezt nem fejezi be!!!
  • Halála

    Halála
    Feltehetően cukorbajban halt meg, Lipcsében.