Mdf logo

Az MDF története

By M@rk
  • Pártalapítás

    Pártalapítás
    A Lezsák Sándor kertjében tartott lakitelki találkozón megalakul a Magyar Demokrata Fórum. Az alapító okiratot kilencen írták alá.
  • Period: to

    A kezdetek

  • Tüntetés a Hősök terén

    Tüntetés a Hősök terén
    Hivatalosan a romániai falurombolások elleni tiltakozásnak szánták a rendezvényt melyen 80-100 ezer ember vett részt.
  • Az első elnökség megválasztása

    Az első elnökség megválasztása
    Az 1988-as lakitelki találkozón a résztvevők jóváhagyják az alapító okiratot valamint megválasztják a párt első elnökségét.
  • 1. Országos Gyűlés

    1. Országos Gyűlés
    A Gyűlésen megválasztják az új 15 fős elnökséget és az ügyvezető elnököt Biró Zoltánt.
  • A 2. Országos Gyűlés

    A 2. Országos Gyűlés
    Megválasztják Antall Józsefet az MDF elnökének.
  • Period: to

    A fénykor

  • Az első szabadon választott kormány

    Az első szabadon választott kormány
    Az első szabad választásokon a mandátumok 42,49%-át szerzi meg így az MDF alakíthat kormányt koalícióra lépve az FKgP-vel és a KDNP-vel.
  • Meghal Antall József

    Meghal Antall József
    A pártelnök és kormányfő hosszas betegség után hunyt el.
  • Boross Péter az új miniszterelnök

    Boross Péter az új miniszterelnök
    Antall halálát követően az addigi belügyminiszter veszi át a miniszterelnöki teendőket a választásokig.
  • Period: to

    A hanyatlás

  • Az új pártelnök

    Az új pártelnök
    Für Lajost választják a párt elnökévé.
  • Kormánypártból ellenzéki törpepárt

    Kormánypártból ellenzéki törpepárt
    Az MDF, ahogyan azt a népszerűsége is jelezte megbukik az 1994-es választásokon és nem csupán ellenzékbe szorul, de a mandátumoknak kevesebb mint 10%-át sikerül megszereznie.
  • Period: to

    A másodhegedűs törpepárt

  • Lezsák Sándor az új pártelnök

    Lezsák Sándor az új pártelnök
    Alig több mint két év után Für Lajost Lezsák Sándor váltja a pártelnöki székben.
  • Választási szövetség a Fidesszel

    Választási szövetség a Fidesszel
    A népszerűségi mélyrepülés a választások után is folytatódik az MDF számára, így parlamenti helyét úgy kívánja biztosítani, hogy választási szövetséget köt, az addigra legerősebb ellenzéki párttá váló Fidesszel.
  • Újra kormányon

    Újra kormányon
    Az MDF az 1998-as választáson listán alig éri el a 3%-os eredményt, csak a korábban kötött választási szövetségnek köszönhetően jut be a parlamentbe és a kerül kormányra.
  • Dávid Ibolya az új pártelnök

    Dávid Ibolya az új pártelnök
    Dávid Ibolya követi Lezsákot a pártelnöki székben és ezzel megkezdődik az MDF egyik meghatározó korszaka.
  • Újra ellenzékben

    Újra ellenzékben
    A 2002-es választáson a Fidesz és az MDF választási együttműködése elbukik, MSZP-SZDSZ kormány alakul így az MDF ellenzékbe szorul.
  • A szakítás

    A szakítás
    A 2004-es európai parlamenti választáson az MDF újra egyedül méretteti meg magát és eléri az 5%-os küszöböt. Ezen felbuzdulva Dávid Ibolya szorgalmazni kezdi a Fidesz nélküli indulást 2006-ban.
  • Egyesülés az MDNP-vel

    Egyesülés az MDNP-vel
    Egyesülnek az MDF-ből korábban kivált politikusokból álló MDNP-vel.
  • Újra önállóan a parlamentben

    Újra önállóan a parlamentben
    1994 óta először sikerül önállóan bejutnia az MDF-nek a parlamentbe, a továbbiakban elutasítja mind a Fidesz, mind az MSZP politikáját és közeledését, ami kezdetben növeli népszerűségét.
  • Period: to

    A megsemmisülés felé vezető út

  • Kirobban a lehallgatási botrány

    Kirobban a lehallgatási botrány
    2008-ban Almássy György indul Dávid Ibolya ellenfeleként a párt elnökválasztásán. A választás előtt pár nappal azonban kiszivárog egy hangfelvétel amely alkalmasnak tűnik Almássy zsarolására, aki rövidesen be is jelenti visszalépését.
  • Megszűnik a frakció

    Megszűnik a frakció
    Csáky András kilépésével megszűnik az MDF parlamenti frakciója.
  • Bokros az MDF-ben

    Bokros az MDF-ben
    A párt a 2009-es mélyrepülése után új irányvonallal vág neki az aktuális európai parlamenti választásoknak, a korábban inkább baloldaliként ismert Bokros Lajost indítja első helyen a listáján. Az 5%-os küszöböt átlépve egy képviselőt, Bokrost ki is küldheti az EP-be.
  • Boross távozik

    Boross távozik
    Kiszivárog egy levél melyet Boross Péter írt a párt elnökségének. Ebben a volt miniszterelnök bejelenti, hogy szakít az MDF-fel, mivel nem tud azonosulni az új politikai irányvonallal.
  • Herényi Károly lesz az ügyvezető elnök

    Herényi Károly lesz az ügyvezető elnök
    A 2010-es választási bukás után a teljes pártvezetés lemond, így az addigi elnök Dávid Ibolya is.
  • 20 év után a parlamenten kívül

    20 év után a parlamenten kívül
    A 2010-es választáson az MDF bár próbál nyitni a baloldali szavazók felé és választási szövetséget is köt az SZDSZ-szel, végül nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-os küszöböt.
  • Makay Zsolt lesz az MDF utolsó pártelnöke

    Makay Zsolt lesz az MDF utolsó pártelnöke
    A pártot Makay vezeti, annak 2011 áprilisában bekövetkező megszűnéséig.
  • Döntés az átalakulásról

    Döntés az átalakulásról
    Az új pártvezetés dönt az MDF teljes átalakításáról, mely magában foglalja az új tartalmi értékeken túl az új nevet és arculatot is.
  • Bokros a mandátumtolvaj

    Bokros a mandátumtolvaj
    Makay Bokros Lajoshoz fordul, hogy adja vissza a 2009-ben szerzett EP képviselői helyét ugyanis "méltatlan" arra. Bokros nem adta vissza mandátumát.
  • Megszűnik az MDF, létrejön a JESZ

    Megszűnik az MDF, létrejön a JESZ
    Több mint 23 év után megszűnik a Magyar Demokrata Fórum és utódpártjaként létrejön a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség.
  • Period: to

    A kis utód és a nagy remények

  • 2014-es országgyűlési választás

    2014-es országgyűlési választás
    A MDF utódjaként induló JESZ mindösszesen 0,2%-nyi szavazatot szerez a 2014-es országgyűlési választáson.
  • 2014-es önkormányzati választás

    2014-es önkormányzati választás
    A választáson 4 polgármesterjelöltet tud állítani a párt, akik közül egyet sem választanak meg.
  • Sass László váltja Makay-t

    Sass László váltja Makay-t
    Sass László lesz a JESZ új pártelnöke. Makay-t tiszteletbeli elnökké választják.