Fidesz feljődése

By Jancsi
  • Fidesz Megalakulása

    Fidesz Megalakulása
    Budapesten a bibó István szakkollégiumban 37 egyetemista fiatal megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét
  • Period: to

    Fiatal Demokraták Szövetsége

    Liberális értékrendet követte a szövetség (1992-től párt), tadgja volt a Liberális Internacionálénak. 1992-től már jobboldal felé tolódott a párt.
  • Első választás

    Első választás
    A Fiatal Demokraták Szövetsége az első választásokon 22 mandátumot szereztek a parlamentben
  • Period: to

    Párt ideológiájának változása

    1992 és 1994 között a párt ideológiájában változás történt, a liberális értékek helyett inkább a jobb oldal fele tolódtak. Ennek következtében Fodor Gábor és több társa kivált a Fideszből és az SZDSZ-hez csatlakoztak
  • 1994-es választások

    1994-es választások
    7%-os eredménnyel zártak, azonban átvették az MDF helyét a politikai szintéren
  • Period: to

    Fidesz-Magyar Polgári Párt

    Jobbra tolódás további jeleként nevet változtattak
  • Kormányra kerülés (1998)

    Kormányra kerülés (1998)
    Az MDF-fel és a kisgazdákkal együtt kormányra kerültek
  • Európai néppárt vs. Liberális internacionálé

    Beléptek az Európai Néppártba és kiléptek a Liberáslis Internacionáléból
  • Period: to

    Ellenzéki évek (2002-2010)

  • 2002: választási vereség

    2002: választási vereség
    A választásokon vereséget szenvedtek, de a parlamentben nőtt a képviselőik száma (Fidesz-MDF koalíció)
  • Period: to

    Polgári körök létrehozása

    2002-es választások után Orbán Viktor elkezdte létrehozni a polgári köröket
  • Period: to

    Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

    Több kisebb konzervatív és jobboldali szervezetek bevonásával szövetséggé alakul, a párt struktúrája még centralizáltabb lett (személyi döntések az elnök kezében).
  • Eredménytelen népszavazási kísérlet

    Eredménytelen népszavazási kísérlet
    Eredménytelen népszavazási kísérletet kezdeményezett a párt a kettős állampolgárságról és a kórházi privatizációról.
  • 2006-os választásokon is alulmaradtak

    2006-os választásokon is alulmaradtak
    A parlamentben 164 helyet tudtak megszerezni a Fidesz és a KDNP képviselői (közös frakció).
  • Öszödi beszéd

    Öszödi beszéd
    A parlamenti frakció tagjai a beszéd után minden alkalommal kivonultak az ülésteremből, amikor Gyurcsány Ferenc napirend előtt felszólalt.
  • Sikeres népszavazási kezdeményezés

    Sikeres népszavazási kezdeményezés
    3 igenes népszavazáson elsöprő sikereket értek el.
  • EP választásokon sikert arattak

    EP választásokon sikert arattak
    a szavazatok 56%-át megnyerték
  • 2010-es választások

    2010-es választások
    A Fidesz-KDNP frakció 2/3-os többséget szerzett a parlamentben
  • 2014-es választások

    2014-es választások
    A siker töretlen, a párt megint 2/3-ot szerez a parlamentben
  • Soha nem látott egység a pártban

    Soha nem látott egység a pártban
    A párt, annak tagjai, képviselői és szimpatizánsai jobban összezárnak, mint valaha. 2018-ra ez elég lesz?
  • Orbán Viktor, a párt elnöke

    Orbán Viktor, a párt elnöke
    1993 óta választanak elnököt a pártban, ahol az elnöki pozíciót mindig Orbán Viktor töltötte be (kivétel: 2000-2003 között).