-
A fejlesztő laborban eleinte bogárnak hívták, aztán valaki azt mondta: "Inkább mint egy egér"
Rajta is ragadt. -
A Logitech első próbálkozása. Golyóval a belsejében megszületett az első Logitech egér, kifejezetten fura külsővel.
-
A Microsoft is a piacra dobja első egerét, zöld szem becenévvel. Két gombosra tervezték.
-
A Logitech cég szerződést köt a Hewlett Packardal, ők szállítják az egereiket.
-
Az eddigi legolcsóbb Microsoft egér után ami 179 dollárba került , ez áttörésnek számított a maga 99 dolláros árával. Valamint az első külön tápegység nélküli egér volt.
-
Az BM első próbálkozása
-
A Microsoft piacra dobja az első ergonomikusan kialakított, kontúrozott egerét. Olyan mint egy szappan, ezért kapja ezt a nevet. Helyettesíti az eddigi összes létező egeret.
-
A logitech lecseréli az series 7 egereket a series 9-re és series S9-re. Ezt már úgy tervezik hogy a tenyérbe illeszkedjen.
-
Túl drága és túl rossz minőségű.
-
A Logitech bemutatja az ergonómikusra tervezett Moue Mant, valamint a balkezes változatát és a nagy kezest is. Az első vezeték nélküli akkumulátoros egér is ez volt.
-
Az első 3D-s programokhoz készített egér. 20 milliót adnak el belőle
-
Az új ergonómikus Carrera kódjelű Microsoft egér a Windows 3.1-hez készült.
-
Vezeték nélküli egér, hatlábas hatótávolsággal.
-
Az új technológia. A márvány golyón beágyazott fényérzékeny pontok vannak. Ez alapján a golyót kell csak mozgatnunk, magát az egeret nem.
-
A Microsoft mouse 2.0 technikája kombinálva egy görgővel.
-
Ugyanaz a márvány fényérzékeny golyó, de már hüvelyk és mutatóujjal is lehet használni.
-
A frissen megjelenő Windows 98 számítógépek USB csatlakozójához fejlesztett Logitech egér.
-
Az első direkt játékra fejlesztett egér.
-
A Microsoft az első cég mely Optikai egeret gyárt.
-
A Logitech is bemutatja az első optikai egerét az iFeelt. Komoly válasz ez a Microsoftnak. Elérik a 300 milliomodik eladott egér számát.