CENTRUM Összefogás Magyarországért

  • A CENTRUM Párt születése

    A CENTRUM Párt születése
    A CENTRUM Párt 25. magányszemély alapításának hála jött létre a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Néppárt, a Zöld Demokraták és a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület tagjai közül, Kupa Mihály vezetésével. Ideológiájuk a centrista, szociáldemokrata balközép.
  • Több résztvevő kiszakadása

    Több résztvevő kiszakadása
    Még a 2002-es választások évében Kupa Mihály az MSZP-s jelölt javára való visszalépése, valamint a középutas politikától való eltérése a Párton belül több alapítónak nagyon nem volt ínyére. A KDNP és az MDNP kilépett a pártból.
  • A 2002-es országgyűlési választások

    A 2002-es országgyűlési választások
    A közvélemény-kutatási adatok szerint a CENTRUM gyorsan és nem várt sikereket ért el, kilátásban volt az 5%-os küszöb elérése is, azonban ez végül nem sikerült. Kupa Mihály visszalépett az MSZP-s jelölt javára, ami a CENRTUM-ot sokak számára hiteltelenné tette. Emellett 69,4 millió Forintos költségvetési támogatásban részesült a Párt.
  • A 2006-os országgyűlési választások

    A 2006-os országgyűlési választások
    A CENTRUM 2006-ban önállóan indult, elutasította minden más párttal az együttműködést. Céljuk nem elsődlegesen a kormánypárttá alakulás volt, hanem hogy 2010-re komoly erővé kvalifikálják magukat. Hiba volt, a CENTRUM még az 1%-os küszöböt sem érte el, aminek köszönhetően elestek mindenféle költségvetési támogatástól is.
  • Kupa Mihály utolsó évei

    Kupa Mihály utolsó évei
    A 2006-os választás csúfos kudarca után Kupa Mihály távozni kényszerült, a Párt új elnöke a szintén közgazdász végzettségű Szabó Lajos lett.
  • A CENTRUM 2014-től napjainkig

    A CENTRUM 2014-től napjainkig
    Mivel a Párt 2010-ben már tudott jelöltet állítani egyik egyéni választókerületben sem, úgy döntöttek, hogy 2013-ban a CENTRUM beolvad a dr. Szili Katalin vezette Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártba. Az új egyesülés sem hozta sajnos meg a várt eredményt, 2014-ben sem sikerült mandátumot szerezniük. A KATI jelenleg a 2018-as választásokra készül.