-
Nagy-Britannia győzelmet aratott a Franciák ellen a hét éves háborúban.Neki látott a törvények betartatásának a gyarmatokban.
-
1774-ben létrehozták az első kontinentális kongresszust, a bostoni teadélután után(1773). Britek több embert küldtek a gyarmatokba a nézeteltérések elsimítása érdekében.
-
Lexingtoni összecsapás.Létrehozták a második kontinentális kongresszust és a kontinentális hadsereget.
-
A Kontinentális Kongresszus elfogadta a tizenhárom gyarmatnak a Brit Birodalomtól való függetlenségét kimondó Lee-határozatot.
-
Nagy-Britannia ellenségei szövetséget kötöttek a gyarmatokkal.1777-ben a saratogai amerikai győzelem után a spanyolok és a hollandok szálltak be , majd 1778-ban a franciák.
-
A gyarmatok győzelmet arattak a franciák segítségével a Chesapeake-öbölnél, mely lehetőséget adott a döntő győzelemre a britek ellen Yorktownnál. Ez sikerült is, a britek letették a fegyver 1781-ben.
-
A párizsi békeszerződéssel a gyarmatok és a britek között született meg a béke.A versailles-i békeszerződésben pedig a britek és ellenfelei( spanyolok,franciák,hollandok) egyeztek meg. Létrejött az Amerikai Egyesült Államok.