Momentum Mozgalom története

  • Az egyesület előtt

    Az egyesület előtt
    Főként a politikai közösség és hálózat kiépítésén dolgozott Fekete-Győr András kilenc másik olyan fiatallal akik felelősséget éreztek Magyarországért, és nem szerettek volna multiknál dolgozni, vagy épp külföldre menni. Előadásokat és nyári táborokat szerveztek. Az egyesület előtt
  • Momentum Mozgalom megalakulása

    Momentum Mozgalom megalakulása
    Megalakul a Momentum Mozgalom egyesületként.
    A Momentum azért jött létre, hogy legyen újfajta politika közösség Magyarországon. Pontosan azért, hogy ne kelljen azokra szavazni, akik miatt itt tartunk. – Pottyondy Edina, a Momentum korábbi elnökségi tagja
    Momentum Mozgalom megalakulása
    Pottyondy Edina
  • 2024-ben Budapesten lesznek az olimpiai játékok?

    2024-ben Budapesten lesznek az olimpiai játékok?
    Magyarország pályázatot indított a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, ezzel együtt a Momentum elindította "NoOlimpia" elnevezésű kezdeményezését.
    Olimpia 2024
  • Hivatalosan is Momentum Mozgalom

    Hivatalosan is Momentum Mozgalom
    A csoport egyesületként bejegyezte magát, Csala Károly Dániel jogász vezetésével és Fekete-Győr András elnökkel. Bejegyzés
  • Aláírásgyűjtés a budapesti olimpiai pályázat visszavonásáért.

    Aláírásgyűjtés a budapesti olimpiai pályázat visszavonásáért.
    Aláírásgyűjtést kezdeményeztek annak érdekében, hogy támogatást nyerjenek az olimpiai pályázat leállítására, és ezzel kiálljanak a transzparens döntéshozatal és a polgári részvétel mellett a fontos nemzeti kérdésekben. Aláírásgyűjtés
  • Aláírások benyújtása-nem lesz Budapesten Olimpia

    Aláírások benyújtása-nem lesz Budapesten Olimpia
    Az aláírásgyűjtést követően összesen 266,151 aláírást nyújtottak be a Fővárosi Választási Irodának az olimpiai pályázat leállításáért, jelezve ezzel a lakosság erős támogatását a kezdeményezésük iránt.
    Aláírások benyújtása
  • Párttá alakulás

    Párttá alakulás
    Hivatalosan párttá alakult, és az elnök, Fekete-Győr András vezetésével, ara törekszenek, hogy polgárok és közösségek szabadságán és konszenzusán alapuló, demokratikus, jogállami keretek között működő, átlátható és korrupciómentes államot teremtsenek, elősegítve ezzel a magyar társadalom fejlődését biztosítva. Párttá alakulás
    Alaptörvény
  • Period: to

    Fekete Győr András elnök

  • Újabb kezdeményezések

    Újabb kezdeményezések
    Újabb népszavazás-kezdeményezésekbe kezdtek, különös figyelmet szentelve a CEU ügyének és miniszterelnöki választási ügyeknek. Az "Állítsuk meg Orbánt és Moszkvát!" kampánnyal a politikai átláthatóság és demokratikus értékek védelmét tűzték ki célul. Új kezdeményezések
    Állítsuk meg Orbánt és Moszkvát!
  • Indítsuk be Magyarországot és Európához tartozunk!

    Indítsuk be Magyarországot és Európához tartozunk!
    "Indítsuk be Magyarországot!" kampány és az "Európához tartozunk" tüntetéssel aktív szerepet vállaltak a politikai színtéren. A kampány az ország fejlődésére fókuszált, míg az Európához tartozunk tüntetés jelentős tömeget mozgatott meg, kijelölve ezzel az első nagy tüntetést a mozgalom részéről. Kampány
  • Az Origo botrány

    Az Origo botrány
    Az Origo.hu cikke miatt, mely állította, hogy a Momentum tagjai Soros Györgyhöz kötődnek és milliós fizetéseket kapnak, Fekete-Győr András és társai engedély nélkül behatoltak az Origo irodájába, felvételeket készítettek és közzétettek. A TASZ elítélte a párt akcióját, míg az Origo feljelentést tett az engedély nélküli behatolás miatt.
    Az Origo botrány
  • Új elnökség

    Új elnökség
    Pottyondy Edina, majd Kádár Barnabás lemondott az elnökségről. Az új elnökségi tagok: Dukán András Ferenc, Cseh Katalin. Teljes elnökség: Soproni Tamás, Orosz Anna, Fekete-Győr András, Dukán András Ferenc, Cseh Katalin.
    Új elnökség
  • Cselekvés Körei

    Cselekvés Körei
    Az A38 hajón rendezett Momentum eseményen Benedek Márton, Ravasz Ábel és Donáth Anna beszélt az államalapítás jelentőségéről. Fekete-Győr András ismertette a Cselekvés Köreit, egy online platformot, amely segít az embereknek problémáik megoldásában és az össznemzeti szolidaritás erősítésében.
    Cselekvés Körei
  • Indítsuk be Magyarországot!

    Indítsuk be Magyarországot!
    A párt bemutatta a 2018-as országgyűlési választásokra készült, Indítsuk be Magyarországot! című 363 oldalas programját.
    Program
  • Period: to

    Párttagok száma 2018-ban

    2018-ban a párt tagjainak száma 105 volt, ebből 95 a Magyarországi területen, míg 10 a határokon túl. Párttagok száma 2018-ban
  • A TizenX megalakulása

    A TizenX megalakulása
    Megalakult a párt ifjúsági szervezete, a Momentum TizenX, amely a fiatal generációk részvételét és érdeklődését kívánja ösztönözni a politikában. A Momentum TizenX a mozgalom ifjúsági ágként fontos szerepet vállal a fiatalok bevonásában, közösségépítésben és az állampolgári részvétel erősítésében, szorosan együttműködve a Momentum Mozgalom céljaival és értékeivel. TizenX
  • Országgyűlési választások

    Országgyűlési választások
    Az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöb alatt maradva a párt elnöksége egységesen lemond a 2018-as országgyűlési választások után.
    Választások
  • ALDE csatlakozás

    ALDE csatlakozás
    Felvételt nyert a párt a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Párt (ALDE) pártcsaládba.
    ALDE csatlakozás
  • Az EP-lista

    Az EP-lista
    A választási listát Cseh Katalin, a Momentum korábbi elnökségi tagja vezeti, míg a második helyen Donáth Anna Júlia alelnök áll. A listán a harmadik helyén Nemes Balázs, a párt új szóvivője szerepel.
    Lista
  • Period: to

    Párttagok száma 2019-ben

    A pártnak 2019-ben 825 rendes, és 1750 pártolói tagja volt.
    Párttagok száma
  • Ne adjuk a jövőnket!

    Ne adjuk a jövőnket!
    A program az európai parlamenti választásokra készült kezdeményezése a pártnak, amely az európai együttműködés, zöld fejlődés és demokratikus értékek előmozdítását célozza a tagállamok között.
    Program
  • Budapest 2.0

    Budapest 2.0
    A program részrészletes városfejlesztési tervként szolgál a főváros modernizálására és fenntartható fejlődésére, számos területen, beleértve a közlekedést, zöld területek bővítését, oktatást és infrastruktúrafejlesztéseket.
    Program
  • Európai parlamenti választások

    Európai parlamenti választások
    Magyarország harmadik legerősebb pártjaként két képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe, megerősítve ezzel pozícióját a nemzetközi politikai színtéren.
    Képviselők
  • Cseh Katalin a Renew Europe alelnöke

    Cseh Katalin a Renew Europe alelnöke
    Az Európai Parlament liberális frakciója, a Renew Europe nagy többséggel választotta alelnökének a Momentum EP-képviselőjét, Cseh Katalint.
    Renew Europe elnök
  • Önkormányzati választások

    Önkormányzati választások
    Momentum Mozgalom polgármesterrel rendelkező települések:
    Budapest IV. kerület – Déri Tibor (2019–2022)
    Budapest VI. kerület – Soproni Tamás (2019–)
    Cserszegtomaj – Elekes István (2019–)
    Baja – Nyirati Klára (2019–) Polgármesterek
  • Első cikk a koronavírusról

    Első cikk a koronavírusról
    A koronavírusról és az egészségügyi veszélyhelyzetről tájékoztatott, hangsúlyozva a megfelelő higiéniai intézkedések fontosságát. A cikk kiemelte, hogy Magyarországon egyelőre nincs ok pánikra, de az egészségügyi ajánlások betartása elengedhetetlen a vírus terjedésének megelőzése érdekében.
    Cikk
  • Új elnökség

    Új elnökség
    Küldöttgyűlése új elnökséget választott, Fekete-Győr Andrást pedig az elnöki tisztségbe újraválasztották a leadott szavazatok több mint 90%-ával. A párt elnöke kijelentette, hogy a Momentum célja a kormányképes parlamenti párttá válás 2022-ig, és az új politikai kultúra élharcosaként tervezik szerepüket, kinyitva kapuikat az azonos értékeket vallók és új szövetségesek számára.
    Új elnökség
  • Első cikk az oltásról

    Első cikk az oltásról
    Kiemel aik vakcinafejlesztés folyamatát és összetevőit. Hangsúlyozzák a vakcináció fontosságát, biztonságát
    Cikk
  • Új Magyarország Terv

    Új Magyarország Terv
    A Momentum gazdaságpolitikája a rugalmasság és emberközpontúság jegyében prioritásokat állít fel, mint például a tulajdonosi szemlélet erősítése, a 4 napos munkahét bevezetése, a rugalmas munkavégzés ösztönzése és a karrierút rugalmasságának biztosítása. Céljuk a fenntartható gazdasági fejlődés és a társadalmi szempontok összehangolása.
    Terv
  • Go, FGYA, go!

    Go, FGYA, go!
    Az indokok: Fekete-Győr Andrásban látják a legalkalmasabbat a politikai elit teljes körű elszámoltatására, morális tartása és vezetői kompetenciája miatt.
    Go, FGYA, go!
  • Előválasztási jelöltek

    Előválasztási jelöltek
    A Momentum Mozgalom 56 jelölttel és Fekete-Győr Andrással miniszterelnök-jelölttel vesz részt az előválasztáson, így az ország több mint felében lesz lehetőség a változásra szavazni - jelentette be Fekete-Győr András a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón. Az előválasztás célja a magyar ellenzék megújítása és egy valódi rendszerváltás elérése.
    Előválasztási jelöltek
  • Fekete-Győr András elnök lemond, ügyvezető elnök lesz Orosz Anna

    Fekete-Győr András elnök lemond, ügyvezető elnök lesz Orosz Anna
    A küldöttgyűlés közel kétharmados arányban megvonta a bizalmat Fekete-Győr András pártelnöktől, aki az ellenzéki előválasztási vereség után lemondott.
    Fekete-Győr András elnök lemond
    Orosz Anna ügyvezető elnök lesz
  • Period: to

    Orosz Anna ügyvezető elnök

  • Donáth Anna az új ügyvezető elnök

    Donáth Anna az új ügyvezető elnök
    Orosz Anna ügyvezető elnököt Donáth Anna követte a Momentum Mozgalom élén, miután a küldöttgyűlés Donáth Annát választotta meg a párt elnökévé.
    Donáth Anna az új ügyvezető elnök
  • Period: to

    Donáth Anna ügyvezető elnök

  • Period: to

    Párttagok száma 2022-ben

    A párttagok száma körülbelül 2500 főre tehető.
    Párttagok száma
  • Kormányváltó nagygyűlés

    Kormányváltó nagygyűlés
    A miniszterelnök ünnepi beszédet mond a Kossuth téren, miközben az egyesült ellenzék, Márki-Zay Péter vezetésével, kormányváltó nagygyűlést szervez a Műegyetem rakparton. Az egyesült ellenzék azt üzeni, hogy sokan vannak és szabadságvágyuk erősebb, mint a hatalom manipulációi.
    Nagygyűlés
  • Országgyűlési választások

    Országgyűlési választások
    34,44% szavazataránnyal, 1 947 331 szavazattal az ellenzék része lesz.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1[Országgyűlési választások](gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#A_2022-es_v%C3%A1laszt%C3%A1s)
  • Gelencsér Ferenc az új ügyvezető elnök

    Gelencsér Ferenc az új ügyvezető elnök
    A Momentum Mozgalom tisztújító kongresszusán Gelencsér Ferencet választották meg az új pártelnöknek, miután az eddigi vezető, Donáth Anna, aki nem indult újra, édesanya lesz, és átértékelte személyes és politikai jövőjét.
    Kongresszus
  • Period: to

    Gelencsér Ferenc ügyvezető elnök

    (*A végzés dátuma a feladat leadásának napjához van igazítva)
    Kongresszus
  • Megfigyelői státusz a Liberális Internacionálénál

    Megfigyelői státusz a Liberális Internacionálénál
    Megfigyelői státuszt kapott a Liberális Internacionálénál, csatlakozva ezzel a szabadelvű pártok nemzetközi szövetségéhez. Ez lehetőséget teremett a Momentum számára a nemzetközi liberális politikai kapcsolatok kialakítására és erősítésére.
    Megfigyelői státusz a Liberális Internacionálénál
  • Tanár nélkül nincs jövő

    Tanár nélkül nincs jövő
    Az Orbán-kormány rendszerváltás utáni legsúlyosabb válságot okozta a közoktatásban. A tanárok helyzetének javítása érdekében sztrájkjog visszaállítását, béremelést, kontakt órákon felüli munkaterhek beépítését, önálló oktatási minisztériumot, valamint egy új, versenyképes oktatási rendszert javasolnak.
    Tanár nélkül nincs jövő
  • Period: to

    Kordonbontogatások

    Eddig tíz alaklommal történt kordonbontás (7 pont Magyarország megújításáért)
    Első
    Tizedik
    Kordonok leöntése festékkel
  • Üres pénztárcák

    Üres pénztárcák
    A mozgalom képviselői üres pénztárcákat helyeztek el a Parlamentben a kormánytagok számára, kijelentve, hogy a Fidesz-kormány megszorításai miatt üresek a magyarok pénztárcái. Az üzenet szerint ez a pénztárca a Fidesz rossz kormányzása miatt üres, és az akciót online petícióval is támogatják.
    Üres pénztárcák
  • Teljes EP lista

    Teljes EP lista
    A küldöttgyűlésén meghirdették az EP-listájukat, amelyen az első két helyen Donáth Anna és Cseh Katalin áll. A további jelöltek között szerepel Deli Tamás Győző, Vajda Viktória, Berg Dániel, Farkas Benedek és mások.
    Lista