Flag eu

Az Európai Unió története

By remur19
  • Az Európa Tanács létrejötte

    Az Európa Tanács létrejötte
    Kormányközi alapokon működő, korlátozott hatáskörű szervezet, brit vezetéssel.
    Az európai integráció előzményei
    Európa Tanács
  • Európai Szén- és Acélközösség

    Európai Szén- és Acélközösség
    Másnéven Montánunió. 50 évre létrehozott szupranacionális szervezet, melynek alapítói Franciaország, Olaszország, az NSZK és a BeNeLux államok voltak. A szervezet célja és feladata a tagországok acél- és szénkészleteinek kezelése volt a hidegháború alatt. 2002 július 23-án lépett hatályon kívül a megkötött szerződés.
    Montánunió
  • Európai Gazdasági Közösség létrejötte

    Európai Gazdasági Közösség létrejötte
    A Montánunió tagországai ki akarták terjeszteni az ESZAK-ot a teljes gazdasági térre is, így a római szerződés aláírásával létrehozták az EGK-t. Ennek célja a tagállamok gazdasági integrációja, a nemzetgazdaság egészére kiterjedő vámunió (vámok megszüntetése), majd az ezt követő 12 éves átmeneti idő után a közös piac létrehozása. Emellett voltak szociális és politikai célok is: élet- és munkakörülmények javítása, béke és szabadság megszilárdítása, az európai integráció alapjainak létrehozása.
  • 1973-as csatlakozások

    1973-as csatlakozások
    Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás megalapítása, valamint hosszas viták, kérelmezések és népszavazások után 1973. január 1-én Nagy-Britannia, Írország és Dánia is az EGK tagja lett, akik így "Kilencekké" váltak. Norvégia csatlakozását a népszavazáson elutasították.
    Bővítések
  • Görögország csatlakozása

    Görögország csatlakozása
    Tízedik tagként Görögország csatlakozik, 1981. január 1-jén
    Bővítések
  • Schengeni megállapodás

    Schengeni megállapodás
    1985-ben aláírták a Schengeni egyezményt, amely lehetővé tette az útlevélvizsgálat nélküli határátlépést a legtöbb tagállam és néhány nem-tagállam között. A határellenőrzések megszűnése fokozatos volt.
    Schengeni megállapodás
  • Spanyolország és Portugália csatlakozása

    Spanyolország és Portugália csatlakozása
    Az Ibériai-félsziget országainak csatlakozása 1986-ban történt meg. Ez a terület történelmileg is igen fontos szerepet töltött be Európában. A két ország föladta történelmi versengését, és a csatlakozás után szinte azonnal könnyítettek a határellenőrzésen.
    Bővítések
  • 1986 további eseményei

    1986 további eseményei
    1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként, és ebben az évben írták alá az Egységes Európai Okmányt is.
    Európai zászló
    Egységes Európai Okmány
  • A korábbi NDK csatlakozása

    A korábbi NDK csatlakozása
    1990-ben, a vasfüggöny lebontása után a korábbi Kelet-Németország a Közösségek tagja lett az újjáegyesített Németország részeként
    Bővítések
  • Maastrichti szerződés

    Maastrichti szerződés
    1993 november 1-jén hatályba lépett a maastrichti szerződés, amely a pénzügyi és politikai unióról szóló különböző tárgyalások eredménye volt és az Európai Unió megalakulásához vezetett. A szerződés tartalmazta az euró bevezetésének körülményeit, és itt jelenik meg az Unió három pilléres szerkezete.
    Maastrichti szerződés
  • 1995-ös csatlakozások

    1995-ös csatlakozások
    1995-ben Ausztria, Svédország és Finnország csatlakozott az újonnan létrehozott Európai Unióhoz.
    Bővítések
  • Az Eurózóna létrejötte

    Az Eurózóna létrejötte
    A Maastrichtben megfogalmazott céloknak megfelelően, 2002-ben 12 tagállamban a nemzeti fizetőeszközöket felváltotta az euró, és azóta az eurózóna 19 országra bővült, legutóbb Litvánia, 2015. január 1-jei csatlakozásával.
    Eurózóna
  • 2004-es csatlakozások

    2004-es csatlakozások
    1. május 1-jén került sor az EU történetének eddigi legnagyobb bővítésére, amikor tíz ország: Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia belépett az unióba, amelynek így 25 tagállama lett. Bővítések Magyarország az EU-ban
  • 2007-es csatlakozások

    2007-es csatlakozások
    1. január 1-jén Románia és Bulgária lettek az unió tagjai. Bővítések
  • Horvátország csatlakozása

    Horvátország csatlakozása
    1. július 1-jén Horvátország is csatlakozott az Unióhoz. Bővítések Horvátország csatlakozása
  • Brexit

    Brexit
    1. június 23-án az Egyesült Királyság népszavazás útján a kilépés mellett döntött ("Brexit"). Ennek hatására David Cameron (miniszterelnök) másnap lemondott. Hosszas tárgyalások és szavazások kezdődtek, melynek végén, 2020. január 31-én (magyar idő szerint éjfélkor) az Egyesült Királyság 47 év után hivatalosan kilépett az Európai Unióból. Brexit folyamata