-
Legyőzte Oscar de la Hoyát és Ricky Hattont is, így a világ legjobb nagyváltósúlyú bokszolójaként vonult vissza, 39 győzelemmel és nulla vereséggel.
-
Hivatalosan is bejelentette visszatérését. Ezt mondta: „Én vagyok a Király. A csúcson hagytam abba, ott is folytatom.”
-
Legyőzte De La Hoyát, majd kiütötte Hattont, így ő lett a nagyváltósúly királya.
-
A mexikói Függetlenség Napján lépett szorítóba Juan Manuel Márquez ellen, természetesen nyert.
-
Méghozzá Manny Pacquiaónak. Szerinte a fülöp-szigeteki sportoló szteroidokkal sem tudná legyőzni kicsi Floydot. „Nincs meg benne a tehetség, a képesség, akármilyen szer is dolgozik benne” – mondta akkor.
-
Mayweather Sr. kijelentései miatt a fülöp-szigeteki stábja perelt – 2012-ben ért véget az ügy, nem adtak igazat Pacquiaóéknak.
-
- március 13-ára tervezték először a nagy összecsapást, a fülöp-szigeteki 50-50 százalékos részesedést ajánlott Mayweathernek a bevételekből.
-
Mayweather Jr. stábja ugyanis véletlenszerű vizelet- és vérvizsgálatokat szeretett volna a mérlegelés napjáig. Pacquiao ebbe nem ment bele.
-
„Amint visszatérünk a nyaralásból, megsütjük azt a kis sárga tuskót” – mondta az ominózus kisfilmben.
-
Nelson Mandela 93. születésnapjára próbálta leszervezni a Mayweather–Pacquiao csatát, de kudarcot vallott.
-
Floyd negyvenmillió dollárt ajánlott Pacquiaónak, ám a fülöp-szigeteki visszautasította.
-
Juan Manuel Márquez – aki ellen Mayweather visszatért – lecsapta a fülöp-szigetekit, így még távolabbinak tűnt egy esetleges Mayweather–Pacquiao csata.
-
Mayweather kijelentette: nem hiszi, hogy összejön valaha a Pacquiao elleni meccs, mert soha nem akar Bob Arummal együtt dolgozni. A promóter ekkor Pacquiaóval dolgozott.
-
Az előzőek ellenére Pacquiao kihívta egy jótékonysági meccsre Mayweathert. Nem sokkal később a fülöp-szigetekinek adózási gondjai akadtak a hatóságokkal, erre ismét kihívta az amerikait. Mayweather így reagált: „Azt akarja, hogy Floyd Mayweather oldja meg a problémáit”.
-
Ugyan szeptemberben úgy tűnt, esélytelen megszervezni a meccset a két bokszoló tévétársaságokkal fennálló szerződései miatt, októberben Pacquiao edzője (Freddie Roach, a képen) elárulta a CBS egyik vezetőjének, hogy a fülöp-szigeteki ringbe szállna. Les Moonves ezt követően kezdett dolgozni az ügyön
-
„Az emberek megérdemlik ezt a meccset” – mondta Mayweathernek üzenve Pacquiao, miután legyőzte Chris Algierit.
-
Az amerikai szerint a fülöp-szigeteki hátráltatta a csata megvalósulását. Úgy tűnt, ezúttal mindkét fél szívesen bokszolna a másikkal.
-
2015 januárjában úgy tűnt, megegyeztek a felek, majd egy NBA-meccsen életükben először személyesen is találkoztak. Telefonszámot cseréltek, dumáltak, minden sínen volt.
-
Hatvanmilliárd forint – ez volt az első összeg, amely felröppent a megegyezést követően. Pacquiao 40 százalékos részesedést kap a meccsbevételekből.
-
Floyd Mayweather osztotta meg a szerződésről készült fotót, hozzátéve, hogy május 2-án, Vegasban lesz az évszázad bokszmeccse.