Mdf3

Magyar Demokrata Fórum

  • Lakiteleki találkozó

    Lakiteleki találkozó
    A találkozó során létrejön a Magyar Demokrata Fórum, amely ekkor még nem politikai párt, hanem az ország megújulásának lehetőségeit megvitató ellenzéki csoportosulás.
    Alapítók: Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Joó Rudolf, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor
  • Period: to

    Rendszerváltó ellenzéki párt

  • Politikai témájú tanácskozások

    Politikai témájú tanácskozások
    Épphogy legálisnak számító rendezvényeken folytatódik Magyarország lehetséges jövőjének megvitatása a Jurta Színházban, alkalmanként 5-800 érdeklődővel.
  • Tiltakozás a romániai falurombolás ellen

    Tiltakozás a romániai falurombolás ellen
    Az MDF által szervezett jelentős tömegmegmozdulás, melyen mintegy 100 ezer ember vett részt.
  • Második lakiteleki találkozó

    Második lakiteleki találkozó
    Határozottabb politikai szerepvállalás érdekében Alapítólevél, Alapszabály elfogadása, és az első elnökség megválasztása.
    „A mozgalomnak a saját útján kell kibontakoznia, nem fogadja el sem a kormánypártiság, sem az ellenzékiség címkéit és választási kényszereit.” részlet az Alapítólevélből
  • Országos Gyűlés

    Országos Gyűlés
    Elnökség megválasztása, Bíró Zoltán irodalomtörténész ügyvezető elnökké választása.
  • II. Országos Gyűlés

    II. Országos Gyűlés
    Antall Józsefet az MDF elnökévé választják, amely egyben a miniszterelnök-jelöltség elnyerését is jelenti.
  • Győzelem az 1990-es országgyűlési választáson

    Győzelem az 1990-es országgyűlési választáson
    164 mandátumot megszerezve (a 386-ból), az MDF nyerte a választásokat. Ugyanakkor önállóan nem tudott kormány alakítani, ezért koalícióra lépett az FKGP-vel és a KDNP-vel. Antall József miniszterelnök az MDF három pilléreként a népi-nemzeti irányzatot, a kereszténydemokráciát és a nemzeti liberalizmust jelölte meg.
  • Period: to

    Vezető kormánypárt

  • Az FKGP kilépése a koalícióból

    Az FKGP kilépése a koalícióból
    Torgyán József bejelenti a kilépést, és a már korábban kettészakadt Kisgazda frakcióból végül tízen ellenzékbe vonulnak.
  • VI. Országos Gyűlés

    VI. Országos Gyűlés
    Antall József 674:536 arányban nyeri a pártelnöki posztért kiírt szavazást azzal a Csurka Istvánnal szemben, aki korábban többször nyíltan kritizálta politikáját.
  • Csurka István kizárása

    Csurka István kizárása
    Az MDF Országos Választmánya kizárja Csurka Istvánt, aki létrehozza saját pártját, a MIÉP-et.
  • Antall József halála

    Antall József halála
    Hosszan tartó súlyos betegséget követően elhuny Antall József. Utódja a miniszterelnöki székben Boross Péter lesz.
  • VIII. Országos Gyűlés

    VIII. Országos Gyűlés
    Az alapító tag, korábbi honvédelmi minisztert, Für Lajost választják a párt elnökévé.
  • Választási vereség

    Választási vereség
    Boross Péter miniszterelnök-jelölt vezetésével az MDF komoly, de nem váratlan vereséget szenved. Mindössze 38 mandátumot tud szerezni, így ellenzéki pártként folytatja az új országgyűlésben.
  • Period: to

    Ellenzéki kispárt

  • Újabb távozók

    Újabb távozók
    A X. Országos Gyűlését követően a párt Pusztai Erzsébet, Szabad György, és Szabó Iván nevével fémjelzett platformja kilépett és Magyar Demokrata Néppárt néven új pártot alapított.
  • X. Országos Gyűlés

    X. Országos Gyűlés
    Für Lajos távozik a pártból, és független képviselőként folytatja. Utódja a pártelnöki székben Lezsák Sándor lesz.
  • Választási győzelem a Fidesz szövetségeseként

    Választási győzelem a Fidesz szövetségeseként
    Az MDF egyedül még a parlamenti küszöböt sem tudta elérni listán, ám a Fidesszel kötött választási szövetségnek köszönhetően 17 mandátumot szerzett egyéni választókerületekből, és a kormánykoalíció tagja lett.
  • Period: to

    Koalíciós partner

  • Új pártelnök

    Új pártelnök
    Dávid Ibolyát, az Orbán-kormány igazságügy miniszterét választják a párt elnökévé.
  • Ismét választási vereség

    Ismét választási vereség
    A Fidesz szövetségeseként indulva nem sikerül a kormányzáshoz szükséges többséget megszerezni az MSZP-SZDSZ együttműködésével szemben. Ugyanakkor 24 mandatumhoz így is hozzájut az MDF, és önálló frakciót alapít.
  • Period: to

    Átalakuló ellenzéki párt

  • Sikeres megmérettetés az EP választásokon

    Sikeres megmérettetés az EP választásokon
    Az MDF önállóan indulva 5,33%-os eredményt ér el.
  • Lezsák Sándor kizárása

    Lezsák Sándor kizárása
    A Dávid Ibolya által követett irányvonalat kritizáló Lezsák Sándort, és a Lakitelek munkacsoportot kizárják a pártból.
  • MDNP beolvadása

    MDNP beolvadása
    Az 1996-ban kivélt, politikai sikereket felmutatni nem tudó párt újra csatlakozik az MDF-hez
  • Sikeres választási szereplés

    Sikeres választási szereplés
    Az MDF önállóan képes elérni 5% feletti listás eredményt, a Fidesz együttműködési, valamint koalíciós ajánlatát pedig elutasítja.
  • Period: to

    Független ellenzéki párt

  • Frakció feloszlása

    Frakció feloszlása
    Csáky András, a párt országgyűlési képviselőjének kilépésével az MDF többé nem éri el a frakció fenntartásához szükséges létszámot
  • Újabb sikeres EP választás

    Újabb sikeres EP választás
    Az MDF ismét sikeresen átlépi a listás küszöböt, és képviselőt küld az EP-be.
  • Boross Péter kilépése

    Boross Péter kilépése
    Boross Péter volt miniszterelnök a párt vezetőségével való nézeteltérései miatt megszakítja kapcsolatát az MDF-el. Komoly veszteség az ismert politikus távozása.
  • Totális választási kudarc

    Totális választási kudarc
    Az MDF mindössze 2,67%-ot kap listán, így kiesik a parlamentből.
  • Az MDF megszűnése

    Az MDF megszűnése
    A Dávid Ibolya és Herényi Károly által képviselt irányvonal kudarcát követően új párt alapítására kerül sor, amely az MDF jogutódjaként folytatja. Ez a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség.