-
Így Hitler nyílt utat kapott nagyratörő tervei megvalósítására
-
És megkezdte a modern fegyvernemek fejlesztését, figyelmen kívűl hagyva a versailles-i béke pontjait.
-
A Saar-vidéket Németország megnyerte Franciaországgal szemben
-
-
A konfliktusban a köztársasági erők és a jobboldali csapatok között alakult ki az ellentét. A háború során a baloldalt segítették a nemzetközi brigádok önkéntesei, a Franco tábornok vezette jobboldal a németektől és az olaszoktól kapott anyagi és fegyveres támogatást.
-
Ez kialakít az olaszokkal brit és francia ellentétet. Mussolini erre kilépett a Népszövetségből.
-
A két diktatúra hamarosan egymásra talált: így létrejött a Berlin–Róma-tengely, a két ország szövetsége.
-
Japánnal megkötötte az antikomintern paktumot, amelyhez később az olaszok is csatlakoztak. A szövetség célja a kommunizmus terjedésének megakadályozása volt, de valójában már egy katonai szövetség körvonalazódott.
-
Megvalósult tehát az Anschluss, a versailles-i béke ellenére.
A britek és franciák diplomáciai levélváltás után meghirdették a megbékélés politikáját. Ebben elismerték, hogy a német lépés tulajdonképpen egy elhibázott békeszerződés jogos kiigazítása, és ezzel elkerülhető a háború. -
Hitler, Mussolini, Daladier (francia miniszterelnök) és Chamberlain (brit miniszterelnök) döntöttek a Szudéta vidék Németországhoz való csatolásáról, amit Hitler háborúindítással fenyegetőzve erőszakolt ki.
-
A baloldal vereségével ért véget a háború, és a katonai diktatúra évtizedei vártak Spanyolországra.
-
Március elején a németek támogatásával Tiso kikiáltotta a független Szlovák Köztársaságot.
-
A németek március 15-én bevonultak Prágába, és létrehozták a Cseh–Morva Protektorátust.