Gróf széchenyi istván

Széchenyi István élete

By tleila
  • Születése

    Bécsben született 1791. szeptember 21-én, a Herrengasse 5. sz. házban. A közeli Szent Mihály római katolikus plébániatemplomban keresztelték meg. A gróf Széchényi család a legtehetősebb magyar főúri családok egyike. Édesapja, gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja tolnai Festetics Julianna grófnő. A házasságukból hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte el a felnőttkort, köztük István volt a legfiatalabb.
  • Period: to

    Bejárta Nyugat-Európát

    1815 -ben Franciaországba ment, figyelemmel kísérve az ottani kultúra és technika vívmányait, s intézményeket, amelyeket később Magyarországon is megalapítani tervezett. Később itáliai útra indult, 1817-ben, aminek során a költészetet tanulmányozta, megfordult Görögországban, a Boszporuszon és Kis-Ázsia partjainál. Az Égei-tengeri szigeteken az ógörög irodalom, művészet és a régészet iránt érdeklődött. Hazatérése után Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste fel.
  • Period: to

    írói munkássága

    Magyarország földrajzi helyzete, a pénzhiány, kereskedői konkurencia, kiviteli vám, fölösleges és káros hatású kormányrendeletek, termelés hiánya, rossz közlekedés, belső fogyasztás és kereskedési biztonság hiánya, kereskedőbecsület, nemzeti bank, a polgári erények és kötelességek, nemzetiség, művelődés, törvények és politika mind tárgyalás alá kerülnek
  • Nemzeti kaszinót alapít Pesten

    Széchenyi a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése és némileg saját eszméi terjesztése céljából alapította.
  • Megjelent Hitel című munkája

    Megjelent Hitel című munkája
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Hitel_(Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n) Ugyanebben az évben kezdett másik nagyobb jelentőségű munkája, a Hitel megírásához, amelyen egy évig dolgozott, és 1830-ban tette közzé, hogy a benne foglalt új és átalakító eszméivel és reformterveivel lázba hozza, és a haladás útjára terelje a nemzetet.
  • MTA megalapítása

    Széchenyi István gróf legelső beszédét a felső tábla 1825. október 12-i ülésén tartotta, méghozzá magyar nyelven. Ezt követően a felsőtáblához tartozó, de a kerületi ülésre (az akkori megyeházán) beülő Széchenyi – a küldöttek meglepetésére – váratlanul szót kért, majd beszédében felajánlotta minden jószágából származó egyévi jövedelmének 6%-os kamatát, 60 000 forintból évenként 3600 forintot egy magyar tudományos társaság megalapítására.
  • Period: to

    Tisza-szabályozás, balatoni gőzhajózás életre hívása

  • Halála

    a rátörő politikai aggodalmak miatt egy végzetes pillanatban, április 7-ről 8-ra virradó éjszaka, vitatott körülmények között önmaga ellen fordította fegyverét