-
Kiskőrösön Petrovics István (mészárosmester) és Hrúz Mária (cselédlány) első gyermekeként megszületett.
-
A család Kiskunfélegyházára költözött.
-
Aszódon, az evangélikus gimnáziumba járt.
-
Szeptemberben
-
Február végén rossz egészségügyi állapota és gyenge fizikuma miatt.
-
Megismerkedett Jókai Mórral, részt vett az önképzőkör munkájában.
-
Májusban megjelenik a borozó című verse az Athenaeum című pesti folyóiratban.
-
Február,
Cél: műveinek kiadót találjon
Vörösmarty támogatásával kiadták műveit, Vachot Imre, a Pesti Divatlap új szerkesztője maga mellé veszi (állandó jövedelem + megjelenés). Nyugalmas és termékeny időszak. -
Úti jegyzetek című mű megírása.
-
Lehangolt, keserű lelkiállapota miatt szüleinél időzött. Itt írta Felhők című epigrammáit, valamint a Tigris és hiéna című drámáját.
-
Márciusban, kedélybetegségéből kilábalva, új célokkal. Létrehozta a Tízek Társaságát.
-
A nagykárolyi megyebálon találkozott az erdődi jószágigazgató 18 éves lányával.
-
Összeházasodik Szendrey Júliával, majd Nászútra Koltóra utaznak (gróf Teleki Sándor kastélyába).
-
Júniusban, szabadszálláson az ellene hangolt tömeg elkergeti. Az apostolban erről a kudarcról emlékezett meg.
-
A márciusi ifjak vezéreként, a 12 pont és a Nemzeti dal megfogalmazója lett. A forradalom vívmányait az áprilisi törvények szentesítették.
-
-
Szabadságharc idején századosként szolgált, katonának nem vált be, lemond tiszti rangjáról, szüleit eltemette.
-
A súlyos anyagi problémák hatásaira újra csatlakozott Bem seregéhez. Századosi rangját visszakapta, felszerelés nélkül vett részt a segesvári csatában.
-
Eltűnt a harcokban, földi maradványait nem találták meg. Legendává vált , a magyar szabadság halhatatlan szellemévé.