Petőfi

Petőfi Sándor élete

  • Születése

    Kiskőrösön született magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja
  • Period: to

    Tanulóéveinek kezdete

    Kecskeméten tanult: először 1828. május 10-én vitte apja az evangélikus népiskolába, ott íratta be 1829. május 10-én a második, illetve 1830. május 15-én a harmadik elemibe is. Az intézményben már némi latint is tanult.
  • Period: to

    Piaristáknál töltött tanidő

    Ekkor már nem volt olyan jó tanuló. Apja emiatt 1834-ben a piaristákhoz vitte, ahol az I. grammatikai osztályban a többnyire német tanulók közt leginkább a magyar nyelvben volt jó, illetve osztálytársai közül ő írt és rajzolt a legszebben. Itt sem tanult jobban, és az első osztályt 1835 nyarán csak elsőrendű bizonyítvánnyal végezte. Érdeklődése már ekkor a színészet felé fordult, ezenkívül osztályában túlságosan sokan voltak.
  • Színészcsapatba állás

    1841 júliusában elvándorolt Pestre, majd Veszprémbe, Füredre ment, azután átkelvén a Balatonon, Somogy vármegyén keresztül Ozorára ért, ahol több életrajzírója szerint Sepsy Károly hattagú színészcsapatába állt. Először a Peleskei nótáriusban lépett fel. Amikor a társaság mindenből kifogyva, Mohácson feloszlott, Petőfi megunta a színészetet és iskolába készült. Sopronba, onnan Pozsonyba, majd, mivel itt sem talált biztos módot a megélhetésre, Pápára ment.
  • Feltörekvés

    Költőként egyre nagyobb sikerekre tett szert, már december 4-én megjelent harmadik verse is az Athenaeumban (Bujdosó). Emiatt karácsonykor elhagyta Székesfehérvárt, majd Pestre utazott, ahol személyesen megismerkedett Vörösmartyval és Bajzával, hogy őszinte véleményüket kérje költeményeiről. Pönögei Kis Pál néven mutatkozott be, hogy igazat mondjanak neki, majd a dicséretek után hamar felfedte, ki is ő valójában. Egy boldog félnapot töltött körükben.
  • Első sikere a költészetben

    Első sikere a költészetben
    Nemes törekvésű barátok környékezték: Jókai Mór, Orlai Petrich Soma, Kozma Sándor és mások. Mind jelentős szerepet vállaltak a Tarczy vezetése alatt állt öképző-társaságban, és Petőfi mint költő, bíráló és szavaló csakhamar feltűnt, több jutalmat nyert, és az évzáró örömünnepen is fényesen szerepelt. Itt érte az az öröm, hogy A borozó című verse, melyet elküldött Bajza Józsefnek, a kor legelső kritikusának, megjelent az ország legelső szépirodalmi lapjában, az Athenaeumban.
  • Period: to

    Versei

    Petőfi Sándor költeményeinek gyűjteménye https://mek.oszk.hu/01000/01006/html/
  • Period: to

    Mindennapjai

    Petőfi elég vidáman élt, eljárt a színházba, reggelizni a Pilvax-kávéházba, a fiatal írók gyülekezőhelyére. Augusztus végén Orlai is nála töltött pár napot. Régi barátai közül Pesten találta Sass Istvánt, aki akkor orvosnövendék volt; új ismeretségeket is kötött, különösen Pálffy Albert és Lauka Gusztáv voltak mindennapos vendégei. Mindeközben a fordításaival lassan haladt a fővárosban, azért Kemény tanácsára augusztus végén Gödöllőre ment és ott gyorsabban végezte munkáját.
  • Period: to

    Forradalom szimbóluma

    1844-től élt Pesten, majd 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Fiatal kora ellenére ekkorra már országos ismertségre tett szert. A „márciusi ifjak” egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek a szimbólumává vált. A 26 éves költő ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vett.
  • Halála

    Halála
    A történészek mai álláspontja szerint életét is áldozta a magyar szabadságért, hiszen 1849. július 31-én esett el a segesvári csatát követő fejvesztett menekülés közben. A Szkarjatyin tábornok halálán felbőszült kozák ulánusok az üldözött honvédeket kíméletlenül lemészárolták. Eltűnésének minden körülménye azonban még a mai napig sem tisztázódott.
  • Hogyan halt meg Petőfi?

    Petőfi Sándor halálának pontos körülményeit nem sikerült megállapítani, de a mai napig folynak a kutakodások a témában. https://index.hu/kultur/2011/10/14/hanyfelekeppen_halt_meg_petofi_sandor/
    https://eduline.hu/felnottkepzes/Megtalaltak_Petofi_Sandor_sirhelyet_UJ5YVQ