Jattilafiatal

József Attila életútja

  • Született

    Született
    1. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban, a Gát utca 3-as számú házban. Apja, József Áron, szappanfőző munkás; édesanyja, leánykori nevén Pőcze Borbála, szabadszállási parasztlány. A családfő 1908. július 1-én eltűnt; családja úgy tudta, hogy kivándorolt Amerikába, valójában Romániába ment. A három gyermekével magára hagyott asszony napszámos munkát vállalt, úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani, mégsem tudta gyermekeit eltartani. Az albérleti díjakat sem bírta kifizetni
  • Period: to

    József Attila élete

  • Öcsöd, nevelőszülők

    égül úgy döntött, hogy 1910 februárjában két kisebb gyermekét, Etelt és Attilát, a Gyermekvédő Liga gondjaira bízza. A testvérek 1910. március 21-én Öcsödre kerültek nevelőszülőkhöz, Gombai Ferenc parasztgazda házába. A gyermekek a házimunkában, az állatok etetésében és legeltetésében segítettek, cserébe kapták az ellátást.
  • Öcsödi református elemi iskola

  • Magánvizsga a polgári IV. osztályából

  • Első önálló verseskötete, Szépség koldusa

    Első önálló verseskötete, Szépség koldusa
  • Lázadó Krisztus című versének megjelenése

  • Perbe fogták a Lázadó Krisztus miatt

  • Tiszta szívvel