Jozsef attila dunaparton

József Attila

  • Születése

    Budapesten, Ferencvárosban, a Gát utca 3. szám alatt, hatodik gyermekként.
  • Édesapja elhagyja a családot

    A család úgy tudta, elindult szerencsét próbálni Amerikába, valójában Romániába ment, de családját végleg magára hagyta.
  • Period: to

    Öcsödön töltött évek

    Édesanyja két kisebb gyermekét, Etelkát és Attilát, a Gyermekvédő Liga gondjaira bízza. Öcsödre kerültek nevelőszülőkhöz, Gombai Ferenc parasztgazda házába. A gyermekek a házimunkában, az állatok etetésében és legeltetésében segítettek, cserébe kapták az ellátást.
  • Első öngyilkossági kísérlete

    Első öngyilkossági kísérlete
    Jolán nővérével történt egyik heves vita után Attila először próbált öngyilkos lenni: lúgkővel akarta megmérgezni magát, de helyette tévedésből keményítőt ivott.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Jol%C3%A1n
  • Megjelenik a Szépség koldusa c. verseskötete

    Megjelenik a Szépség koldusa c. verseskötete
    Juhász Gyula biztatásával megjelent első verseskötete, a Szépség koldusa, összesen háromszáz példányban, ebből száz famentes papíron. A kötetet Szegeden adták ki Juhász előszavával
  • Távol zongora mellett és Ősapám c. művének megjelenése

    A szegedi Színház és Társaság 1922. november 1-jén jelentette meg Távol zongora mellett és Ősapám című verseit, szerzőjük néhány mondatos bemutatásával együtt. Eme közléssel kezdetét vette költői pályája.
  • Lázadó Krisztus című verse

    Kékmadár hozta le Lázadó Krisztus című versét, s emiatt a Napkelet című lap november elsejei számában élesen támadták.
  • Period: to

    Lázadó Krisztus című verse miatt perbe fogják

    Rendőrségi idézést kap, mivel az ügyészség Lázadó Krisztus című verse miatt perbe fogta Istengyalázás címén.
  • ózsef Attila és Szántó Judit a Székely Bertalan utca 27. sz. alatt laktak

    ózsef Attila és Szántó Judit a Székely Bertalan utca 27. sz. alatt laktak
    1928-ban megismerkedett József Attilával, akinek hat esztendőn keresztül élettársa volt.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1nt%C3%B3_Judit_(muzeol%C3%B3gus)