Letöltés

József Attila (1905-1937)

  • Budapesten született

    Budapesten született
    József Attila 1905. április 11-én született Budapesten. Édesapja, József Áron szappanfőző munkás, édesanyja, Pőcze Borbála pedig mosónő volt.
  • Az apa elhagyja a családot

    Az apa elhagyja a családot
    Az édesapa azt mondta családjának, hogy Amerikába megy szerencsét próbálni. Valójában Romániába ment és elhagyta a családját: feleségét és három gyermekét.
  • Öcsödre kerül nevelőszülőkhöz

    Öcsödre kerül nevelőszülőkhöz
    Mivel az anya egyedül nem tudta fenntartani a családot, így a két legkisebb gyermekét, Etelt és Attilát nevelőintézetbe adta, ahonnan a gyerekek Öcsödre kerültek nevelőszülőkhöz. Nevelőszülei azt mondták, hogy az Attila név nem létezik, ezért Pistának nevezték.
  • Hazatértek édesanyjukhoz

    Hazatértek édesanyjukhoz
    A gyerekek hazamentek édesanyjukhoz Öcsödről. Mivel szegény sorsú család volt, így a gyerekek ott és úgy segítették anyjukat, ahogy csak tudták.
  • Period: to

    Első verseit megírja

  • Mama meghal

    A Mama c. vers megzenésített változata
    Mama
    Mama méhnyakrákban meghalt.
    Ezután a gyerkek Makai Ödönhöz kerültek gyámságba.
  • A szegedi egyetem

    A Szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakos hallgatója lett.
  • Tiszta szívvel c. vers

    Tiszta szívvel c. vers
    A vers Latinovits Zoltán előadásában
    Megjelenik a Tiszta szívvel című verse. Amely után többen negatív bírálattal illetik és Horger Antal eltancsáolja az egyetemtől.
  • Period: to

    Bécsi és Párizsi egyetem

    Külföldi egyetmeken hallgat előadásokat és közben keresi önmagát, azon tűnődik, hogy mit is kezdhetne az életével.
  • Budapesti egyetem

    Budapesti egyetem
    A mai ELTE Bölcsészettudományi karán tanult két szemeszteren át.
  • Gyömrői Edit

    Gyömrői Edit
    Gyömrői Edit pszichoanalitius kezelte skizofréniával. Azóta viszont már a tudomány fejlődött és ma már tudjuk, hogy a költő borderline szindrómában szenvedett. A költő szerelmes lett orvosába.
  • A Dunánál

    A Dunánál
  • Kozmutza Flóra

    Kozmutza Flóra
    Megimserkedett Flórával, akivel házasságot is tervezgettek.
  • Balatonszárszón meghalt

    Balatonszárszón meghalt
    Balatonszárszón egy vonat halálra gázolta. Halálának körülményei ismeretlenek.
  • A magyar költészet napja

    A magyar költészet napja
    József Attila születésnapjához kötjük A magyar költészet napját.