-
-
A 18. századtól kezdődően az új technikai találmányoknak köszönhetően robbanásszerű fejlődés játszódott le az iparban. Ezért nevezik ezt a korszakot az ipari forradalom korának. James Watt 1769-ben elkészített új gőzgépe már alkalmas volt arra, hogy egyszerre sok gépet meghajtson.
-
XVI. Lajos 1789-ben összehívja Versailles-ban a rendi gyűlést
-
A király bezáratta az üléstermet, ezért a képviselők a közeli labdaházba (fedett teniszpálya) vonultak át. Itt esküt tettek.
-
- július 14-én reggel a párizsi nép puskákkal és ágyúkkal felfegyverkezve a Bastille börtönerődje felé vonult.
-
Az alkotmányozó nemzetgyűlés elfogadta az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát. Ez kimondta, hogy minden ember szabad és egyenlő, és azt is, hogy az állam vezetőinek hatalma a néptől származik.
-
1793 januárjában XVI. Lajost mint egyszerű francia állampolgárt hazaárulásért halálra ítélték, és lefejezték.
-
Az emberek Franciaország megmentőjének tartották, ezért megtehette még azt is, hogy 1804-ben Párizsban császárrá koronázza magát.
-
Napóleon császárrá koronázását követően kiújult az Angliával és szövetségeseivel vívott háború. A francia flotta 1805-ben Trafalgárnál vereséget szenvedett a Nelson admirális vezette angol hajóhadtól.
-
A gőzgépet sikerrel alkalmazták a közlekedésben és az áruszállításban is. Az ír Fulton (faltn) 1807-ben megalkotta az első gőzhajót.
-
Győzelmeinek köszönhetően Napóleon Európa ura lett. Már csak Angliát kellett volna térdre kényszeríteni. Ennek érdekében megtiltotta Európa országainak, hogy Angliával kereskedjenek. Az oroszok vonakodtak végrehajtani ezt, ezért Napóleon 1812-ben Oroszország meghódítására indult hatalmas, hatszázezres seregével.
-
Az oroszországi vereség hatására Európa országai Anglia és Oroszország támogatásával fellázadtak a császár ellen. 1813-ban Lipcse mellett, az ún. „népek csatájában” döntő győzelmet arattak felette.
-
A nagyhatalmak azonban újra összefogtak Napóleon ellen, és 1815 júniusában, Waterloo mellett végleges győzelmet arattak felette.
-
A régi rendhez leginkább ragaszkodó orosz cár, osztrák császár és porosz király megalakította a Szent Szövetséget. Kötelezték magukat arra, hogy minden eszközzel fellépnek a forradalmi eszmék terjesztőivel szemben. Ezenkívül ígéretet tettek arra, hogy fegyveres erővel is segítik egymást, ha valamelyikük országában felkelés törne ki.
-
Napóleont a távoli Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben meghalt.
-
Stocktonban (sztakton) 1825. szeptember 27-ének délelőttjén általános vidámság közepette megindult Stephenson mozdonya.