-
Ukrajnában született, későbbi orosz zeneszerző és zongoraművész. Csodagyerek volt, ötéves korában zongoradarabokat komponált, nyolcévesen szerezte első operáját.
-
Zenei konzervatóriumban tanult, Rimszkij-Korszakov volt a mestere: hangszerelést, zeneszerzést, zongorajátékot és dirigálást is tanított neki.
-
-
2 zongoradarabját mutatta be, azonban sajátos stílusa miatt nem aratott sikert, sőt, kisebb botrány tört ki, amikor az elégedetlen közönség nagy része az előadás közben távozott.
-
-
Meglepő címválasztását azzal indolkolta, hogy Haydn műveihez hasonló stílusban alkotta meg saját művét.
-
Döntését azzal indokolta, hogy úgy gondolta Oroszországban nem tud már olyan nagy zenei sikereket elérni.
-
Alexander Osoosvsky és Boris Jurgenson közbenjárásának köszönhetően lehetőséget kapott, hogy az Egyesült Államokban és Európában egyaránt utazgathasson és megmutassa művészetét
-
Klasszikus című műve mellett D-dúr hegedűversenyét is ekkor mutatta be.
-
-
Számos balszerencse övezte amerikai tartózkodását, így sajnos itt nem sikerült különösebben nagy sikereket elérnie, valamint anyagi gondokkal is küzdött, ezért döntött távozásas mellett.
-
Gyagilev felkérésére komponálta első balett zenéjét, mű "A bohóc" címet viselte, nagy sikert aratott.
-
-
-
-
Párizsban több kudarc is érte, a közönség már értékelte műveit, ezért úgy döntött, hogy visszatér a Szovjetunióba
-
Párizsban mutatták be, óriási sikert aratott. Prokofjev volt az utolsó zeneszerző, aki Gyagilevvel együtt dolgozott, ugyanis 1 hónappal később Gyagilev elhunyt.
-
-
-
Közismert gyermekmese, szimfonikus alkotás.
-
-
Óriási sikert aratott.
-
-
-
-
Műveit azzal bírálták, hogy hiányzik belőlük a nemzeti jelleg és inkább a Nyugat dekadens zenéjével szimpatizál. Maga mentségeként alkotta meg a Békeőrségen c. oratóriumot.
-
-
Moszkvában temették el. Érdekesség, hogy ugyanazon a napon halt meg, mint Sztálin
-