Homonnai józsef attila

József Attila

  • Budapest

    szülei: József Áron, Pőcze Borbála
    testvérei: Jolán, Etel
  • Period: to

    József Attila

  • Apja elhagyja a családot.

  • Édesanyja meghal.

    gyámja: Makai Ödön, Jolán férje.
  • Period: to

    makói gimnázium

  • Szépség koldusa

    Első verseskötete, amely Juhász Gyula támogatásával jelenik meg Szegeden.
  • Nyugat közli 3 költeményét.

  • Beiratkozik a szegedi egyetemre.

    magyar-francia-filozófia szakra
  • Tiszta szívvel

    De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír”, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, „nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. (József Attila: Curriculum vitae)
  • Nem én kiáltok

    Második verseskötete.
  • Nincsen apám, se anyám c. kötete

  • Period: to

    Szántó Judit élettársa

  • Döntsd a tőkét, ne siránkozz c. kötete

  • Külvárosi éj c. kötete

  • Medvetánc c. kötete

  • Gyömrői Edit iránti szerelme

    A nő visszautasítja.
  • Nagyon fáj c. utolsó kötete

  • Megismerkedik utolsó szerelmével, Kozmutza Flórával

    Megismerkedik utolsó szerelmével, Kozmutza Flórával
  • Balatonszárszó

    Már estefelé járt, amikor a balatonszárszói vasútállomáson átbújt a sorompó alatt, majd megpróbált átcsúszni a 19 óra 36 perckor továbbinduló 1284. számú tehervonat – amelynek érkezése amúgy nem volt feltüntetve a menetrendben, csak a vasutasok rendelkeztek róla információval – [33] 15. és 16. kocsijai között. A szerelvény azonban elindult, a kocsikat összekötő csavarkapocs súlyos ütést mért József Attila fejére, koponyáját bezúzta, s emiatt a költő a sínek közé zuhant.