8

Ady Endre szerelmi költészete

  • Ady Endre első találkozása Lédával

    Ady Endre első találkozása Lédával
    Ezen a napon találkozott először a nála 5 évvel idősebb és férjes asszonnyal, Diósy Ödönné Brüll Adéllal. Felszínes kapcsolatai után végre rátalált az igazi szerelem. Ez az esemény költői pályafutásában is fordulatot jelentett, ugyanis Adél kivitte magával Párizsba Ady Endrét.
  • Héja-nász az avaron

    Héja-nász az avaron
    Héja-nász az avaron
    A műben a diszharmonikus szerelem motívumai jelennek meg. Nem boldogságot, hanem nyugtalanságot, fájdalmat sugallnak a költői képek. A legelső szimbólum a héjapár, amely Lédát és Adyt jelképezik. A hanghatások (sírás, csattogás, vijjogás) szinte bántják a fület. A 2. strófa azt bizonyítja, hogy a költő itt voltaképpen minden szerelem közös sorsáról szól: minden szerelem a Nyárból az Őszbe tart.
  • Lédával a bálban

    Lédával a bálban
    Lédával a bálban
    A vers a farsangi bálok idején keletkezett, ahova Ady és Léda is elmentek. A versben baljós, szomorú hangulat uralkodik, az ifjúság, a szerelem elmúlásának tragikuma. Két különböző szerelmi periódus jelenik meg: a vidám, fiatal báli forgatag, akik még csak most kezdik élni a szerelmet, és boldogok, és a fekete pár ( Ady és Láda), akiknek tánca a boldogtalanságot, a szerelem végét mutatja meg.
  • Ady Endre szakít Lédával

    Ady Endre szakít Lédával
    Elbocsátó, szép üzenet
    A Nyugatban megjelent "Elbocsátó, szép üzenet" című versével Ady Endre végleg szakít Lédával. Ady ebben kíméletlenül leírja, hogy szerelme már rég nem igaz, sőt az egész szerelmet és Lédát is letagadja.
  • Léda utolsó levele Adyhoz

    Léda utolsó levele Adyhoz
    Léda utolsó levele Adyhoz
    Léda utolsó levelében megkérte Adyt, hogy még utoljára találkozzanak, de Ady Endre erre már nem is válaszolt.
  • Ady és Csinszka első találkozása

    Ady és Csinszka első találkozása
    Ezen a napon találkoztak először 3 év levelezés után. Csinszka a csucsai birtokra hívta Adyt. A találkozásból egyből szerelem lett.
  • Ady Endre és Csinszka esküvője

    Ady Endre és Csinszka esküvője
    Árvaszéki engedéllyel Budapesten megtartották az esküvőt, ugyanis Boncza Berta apja nem egyezett bele az esküvőbe. Majd Csucsára költöztek, a kastély mellett álló kis házba. Csinszka odaadással ápolta férjét, aki cserébe szerelmi lírájának legszebb, gyengéd melegséget sugárzó darabjait írta hozzá. Ady ekkor 37 éves volt, míg Csinszka csak 20.
  • Őrizem a szemed

    Őrizem a szemed
    Őrizem a szemed
    A vers az idősödő férfi szerelmi vallomása, amelyben már nem a szenvedély kap helyet, hanem az egymásra találás vigasza. Az egymást fogó kéz és az egymásba néző szemek már a görcsös egymásba kapaszkodást, a másikra való rászorulást, és a biztonságérzetet jelentik. Az idill mögött ott lapul a halál közelsége, amely mindenkinek sorsa.
  • Nézz drágám kincseimre

    Nézz drágám kincseimre
    Nézz drágám kincseimre
    A Nyugatban jelent meg ezzel az ajánlással: Kicsi Csinszkámnak küldöm.A költő számára a szerelem biztonságot ad, a szerelembe menekül a halállal való szembenézés helyett. Már csak a szerelem maradt meg értéknek, és a szerelem varázsában tincsei akár visszasötétedhetnek, vagyis fiatalabbnak érezheti magát. Ez a befejezés egy pozitív jövőkép, mely azt fejezi ki, hogy a szerelem erőt adhat neki tovább élni.
  • De ha mégis?

    De ha mégis?
    De ha mégis?
    A cím hiányos kérdő mondata a teljes szöveget kérdéssé, bizonytalanná teszi. Múlt és jelen áll szemben.Beszélő és megszólított viszonyában a közös sors és a beszélő kedvese iránt érzett szeretete a hangsúlyos. A beszélő érzelmeit ambivalencia jellemzi. Egyrészt túl szeretné élni a pusztulást, kedvesétől vár megtartó segítséget, másrészt saját halálának közelsége bizonytalan félelemmel tölti el.