Menekülthelyzet alakulása

  • Orbán: Gazdasági bevándorlóknak nem adunk menedéket

    Orbán: Gazdasági bevándorlóknak nem adunk menedéket
    Index cikk
    "A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont"
  • Ötpárti terrorellenes egyeztetés: a Fidesz a bevándorláson szigorítana

    Ötpárti terrorellenes egyeztetés: a Fidesz a bevándorláson szigorítana
    Index cikk
    Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ma délelőttre hívta össze a parlamenti képviselőcsoportok képviselőit, hogy "nemzeti konszenzus alakuljon ki" a terror elleni fellépésről. Korábban Vona Gábor javasolt egy szakpolitikai fórumot, ahol a tárgytól némiképp eltérve a halálbüntetés visszaállítását is napirendre tűzte volna.
  • Nemzeti konzultáció a menekültekről

    Nemzeti konzultáció a menekültekről
    Index cikk
    A kormány támogatja a Fidesz-frakció kezdeményezését, hogy a „megélhetési és gazdasági bevándorlók” ügyében nemzeti konzultáció induljon – jelentette be villám-sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán kormányszóvivő. Felidézte, hogy az illegális bevándorlók száma „mellbevágó” arányban nőtt.
  • Orbán:Menekülttábor leszünk

    Orbán:Menekülttábor leszünk
    Index cikkA kormányfő kifejtette: az osztrákok és a németek változtatni fognak a bevándorlókkal kapcsolatos szabályaikon, így a Magyarországra érkezett menekültek nem tudnak majd továbbmenni, "itt fognak rekedni". "Ha akkor nem lesznek olyan törvényeink, hogy azonnal fogjuk el őket, és azonnal toloncoljuk vissza, akkor Magyarország egy menekülttáborrá fog válni"
  • Gyűlölethadjáratot indított a Fidesz a menekültek ellen

    Gyűlölethadjáratot indított a Fidesz a menekültek ellen
    Index cikk
    A megélhetési bevándorlók csalók. Gyújtogatók. Tolvajok. Brutálisak. Kórokozókat terjesztenek. Terroristák. És a kommunisták szeretik őket. Ki velük Magyarországról. A Fidesz és a KDNP képviselői meglepő jelzőkkel illették a pénteki parlamenti vitanapon a bevándorlókat. Az MSZP hisztériakeltésről, az LMP gátlástalanságról beszélt.
  • 42 ezer menedékkérővel Magyarország a hetedik

    Index cikk22 éve nem nyújtottak be ennyi menedékkérelmet a fejlett ipari országokban írja az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága csütörtökön közzétett jelentésében. Az okok közül a szervezet az iraki és szíriai háborút és más fegyveres konfliktusokat, emberijog-sértéseket emelt ki. Magyarország 42 ezer menedékkérővel a hetedik a 44 fejlett ipari ország listáján, de az öt legnagyobb befogadó országban adták be az összes új menedékkérelem 60 százalékát.
  • Öt embercsempészt fogtak hajnalban Csongrádban

    Öt embercsempészt fogtak hajnalban Csongrádban
    Index cikk
    Öt embercsempészt fogtak el a rendőrök szombatra virradóra Csongrád megyében. A szerb és román állampolgárságú csempészek 91 illegális bevándorlónak nyújtottak segítséget. Az embercsempészek ellen büntetőeljárás indult, a töbségükben szíriai állampolgárságú határsértők menedékkérelmet nyújtottak be — írja az MTI.
  • Szijjártó Péter egy csapásra megoldja Európa, a Közel-Kelet és Észak-Afrika problémáit

    Szijjártó Péter egy csapásra megoldja Európa, a Közel-Kelet és Észak-Afrika problémáit
    Index cikk
    Szijjártó először is kiosztotta a töketlenkedő európaiakat:
    "A tragédia világosan mutatja, hogy most már itt az ideje, hogy véget vessünk az időhúzásnak és a hosszú távú filozofálgatásnak, és gyors megoldást kell találni."
  • Orbán: Európa határait meg kell védeni

    Orbán: Európa határait meg kell védeni
    Index cikk
    A bajba jutott embereket meg kell menteni, de közben olyan politika kell, ami segít nekik, hogy ott maradhassanak, ahol születtek, és „Európa határait meg kell védeni" – mondta a csütörtöki, földközi-tengeri menekültek ügyében tartott EU-csúcsról Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
  • Svájc és Ausztria megnyitja kapuit a menekülteknek

    Index cikkSzolidaritási kvóta bevezetéséről beszélt a svájci és az osztrák államfő a menekültek elhelyezésével kapcsolatban. Heinz Fischer osztrák kancellár és Simonetta Sommaruga svájci elnök Bécsben európai válaszokat és európai megoldást szorgalmaztak, írja az MTI.
    Ebben Svájc is részt fog venni
    - mondta Sommaruga.
  • Az ENSZ is támadja a kormányt a konzultáció miatt

    Index cikkAz ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felemeli a szavát az idegengyűlölet egyre gyakoribb magyarországi megnyilvánulásai ellen, írta az MTI. Közleményben fejezte ki aggodalmát a magyar kormány azon törekvése miatt, hogy a nemzeti konzultáció "rávezető jellegű kérdéseiben" a menekülteket veszélyforrásként tüntesse fel.
  • 307 menekült jönne Magyarországra 2017-ig

    307 menekült jönne Magyarországra 2017-ig
    Index cikk20 ezer menekült befogadása lenne kötelező 2017-ig, Magyarországra 307-en jutnának.
    Az április 19-i földközi-tengeri, több száz észak-afrikai menekült halálát követelő katasztrófa elég hajtóerőnek bizonyult ahhoz, hogy az Európai Bizottság (EB) menekültügyi szükséghelyzetet hirdessen, és kevesebb mint egy hónapra rá bejelentse: az EU-s tagállamoknak szolidaritást kell vállalniuk egymással szemben.
  • Orbán: Magyarországot őrizzük meg magyar országnak

    Index cikkOrbán Viktor a nyugat-európai országok gyarmati örökségéről és birodalmi gondolkodásmódról beszélt a Magyarországról szóló EP-vita előtt Strasbourgban. A miniszterelnök Nyugat- és Kelet-Európa közötti kulturális-történelmi különbségekkel magyarázta a bevándorlás körül mostanában kialakult európai vitát. Azokra az országokra hagyná a bevándorlók befogadását, és az ezzel járó társadalmi feszültségek kezelését, akiknek már van ezirányú történelmi tapasztalatuk.
  • 1134 menedékkérőt kellene Magyarországnak átvállalnia

    1134 menedékkérőt kellene Magyarországnak átvállalnia
    Index cikkOlaszországból, Görögországból, és EU-n kívüli menekülttáborokból az Európai Bizottság javaslata alapján.
    Az Európai Bizottság (EB) szerdán számokba öntötte a két héttel korábbi javaslatát arról, hogy az összes EU-s tagállamnak ki kellene vennie a részét a földközi-tengeri menekültáradat kezeléséből. A délben közzétett kulcsok alapján Magyarország a következő két évben 496 menedékkérő ügyét vállalná át Olaszországtól, 331-et Görögországtól, és 307-et fogadna be EU-n kívüli menekülttáborokból.
  • Áder: Politikai menekültek jöhetnek, gazdasági bevándorlók nem

    Áder: Politikai menekültek jöhetnek, gazdasági bevándorlók nem
    Index cikkÁder János szerint a politikai menekülteket be kell fogadni, azokat viszont, akik csak gazdasági okokból, a jobb megélhetés reményében szeretnének Európába jönni, inkább Európán kívül, a szülőföldjükön kell tartani – írja az MTI.
  • Lezárhatják a déli határt a bevándorlók előtt

    Lezárhatják a déli határt a bevándorlók előtt
    Index cikkFeldolgozták a bevándorlásos nemzeti konzultáció első 200 ezer kérdőívét. Az emberek ezek alapján keményebb fellépést sürgetnek. A Fidesz vizsgálja, hogy lehet lezárni a déli határt a bevándorlók előtt, és azt is mérlegelik, hogy közmunkára fogják azokat, aki ide menekülnek.
  • Óránként egymillió jön be a vicces ellenplakátkampányra

    Óránként egymillió jön be a vicces ellenplakátkampányra
    Index cikk„Óránként kapunk 1 millió forintot. Nem számítottunk ekkora támogatásra” – mondta az Indexnek Kovács Gergő, aki kitalálta, ellensúlyozandó a kormány gyűlöletkampányát, békítő, ironikus vagy vicces óriásplakátokat helyezne ki, mégpedig legálisan. A Kétfarkú Kutya Párt vezetőjeként is ismert Kovács a Vastagbőr bloggal közösen indított felhívásában 3 millió forintot határozott meg célként. Ehhez képest egy nappal később,
    kedden a legfrissebb adatok szerint már 11 millió forint volt a projekt száml
  • Nagyon durván beszólt a kormánynak az ET

    Nagyon durván beszólt a kormánynak az ET
    Index cikkA magyarországi menekültbefogadó állomásokon nagyon rosszak a körülmények, durva a bánásmód, nincs elég mód jogi segítség vagy civil társadalmi támogatás igénybe vételére
    – állapítja meg nem kormányzati szervezetektől kapott tájékoztatás alapján a strasbourgi székhelyű Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága, az ECRI által frissen közzétett jelentés.
  • A V4-ek elutasítják a menekültügyi kvótát

    Index cikkSzijjártó Péter a visegrádi országok képviselőivel külön is tárgyalt az EU és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének csúcstalálkozóján. A külügyminiszter szerint Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország megerősítette együttműködését a bevándorlás uniós kezelésének kérdésében. Ez azt jelenti, hogy ragaszkodnak az Európa Tanács korábbi döntéséhez, amely ebben a kérdésben az önkéntes befogadás lehetőségét hangsúlyozza, és elutasítják a kötelező befogadási kvótákat.
  • 4 méter magas kerítéssel zárjuk le a magyar–szerb határt

    4 méter magas kerítéssel zárjuk le a magyar–szerb határt
    Index cikkA kormány utasítást adott a belügyminiszternek a teljes magyar–szerb határ lezárásának előkészítésére, jelentette be a kormány ülése közben Szijjártó Péter külügyminiszter. A 175 kilométeres határszakaszt 4 méter magas kerítéssel zárják le. A belügyminiszternek egy héten belül elő kell készítenie a határzárat. Szijjártó azt mondta: Magyarország ezzel a lépéssel semmilyen nemzetközi szerződést nem sért. Kósa Lajos reggel még tagadta, hogy kerítést emelnek.
  • Hiába a fal, az nem állítja meg a menekülteket

    Hiába a fal, az nem állítja meg a menekülteket
    Index cikkHa tényleg meg is épül a 175 kilométer hosszú vasfüggöny, nem fogja megállítani a Magyarországon keresztül menő migrációs hullámot. Nemzetközi példák bizonyítják, hogy semmi értelme ilyet építeni, inkább csak egy újabb rossz üzenetet küldünk magunkról a világnak.
  • Ferenc pápa: Ne zárják be az ajtót a menekültek előtt!

    Ferenc pápa: Ne zárják be az ajtót a menekültek előtt!
    Index cikkKülönös egybeesés, hogy azon a napon, amikor Szijjártó Péter itthon bejelentette a 175 kilométeres kerítés felhúzását a magyar-szerb határon, Ferenc pápa is megszólalt a menekültkérdésben. Ferenc pápa szerdán arra szólított fel, hogy
    a világon sehol ne zárják be az ajtót azok előtt, akik egy jobb élet reményében más országokban keresnek menedéket.
  • Európa Tanács: Elhibázott ötlet a kerítés

    Európa Tanács: Elhibázott ötlet a kerítés
    Index cikk"Elhibázott ötlet, hogy Magyarország kerítést akar építeni, hogy megállítsák a bevándorlókat. A menedékkérés akadályozása helyett inkább a kérelem beadásának megkönnyítésén kéne dolgozni" - írta Twitteren az Európa Tanács emberi jogi biztosa, a lett Nils Muižnieks.
  • Magyarország felfüggeszti a menekültek visszafogadását

    Index cikkMagyarország egyoldalúan felfüggeszti a Dublin III. rendelet alkalmazását, azaz nem fogadjuk vissza a Nyugat-Európából hozzánk visszaküldött menekülteket. A Belügyminisztérium közleménye szerint Magyarországnak nincs kapacitása több menekült fogadására. A döntés ideiglenes, ha javulnak a feltételek, újra fogadunk menekülteket. A Die Presse szerint a magyar lépés láncreakciót indíthat el, várhatóan Olaszország is hasonló döntést hoz. Az osztrák külügy bekérette a bécsi magyar nagykövetet.
  • Nem mondtuk fel a Dublin III.-at, csak nem értünk egyet vele

    Nem mondtuk fel a Dublin III.-at, csak nem értünk egyet vele
    Index cikkMagyarország nem mondta fel a menekültek visszafogadásáról szóló uniós Dublin III. rendeletet, de nem ért egyet vele, ezért egyeztetést kezdeményez az Európai Unió intézményeivel, derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A kormány ezzel visszavett a keddi nyilatkozatokból. Azt állítjuk, hogy mindenben betartjuk az uniós szabályokat, egy ezzel járó kötelezettségünket, a menekültek befogadását azonban jelenleg mégsem teljesítjük.
  • Merkel: A falak építése nem megoldás

    Merkel: A falak építése nem megoldás
    Index cikk
    "Korábban Olaszország és Görögország volt a bevándorlók első számú célpontja, de júniusban és júliusban a helyzet sokat változott, a migránsok egyre inkább megpróbálnak a Nyugat-Balkán országain keresztül átjutni, így ezután segíteni fogjuk ezeket az országokat" - mondta Merkel Alekszandar Vučić szerb kormányfővel folytatott megbeszélése után az MTI közlése szerint.
  • 20 civil szervezet tüntet a kerítés ellen

    Index cikkKözel 20 emberi jogi szervezet és aktivista csoport hirdetett tüntetést kedd este 6 órára, hogy tiltakozzanak a magyar-szerb határra tervezett kerítés és a menekültügyi törvény szigorítása ellen. A MigSzol (Migráns Szolidaritás Csoport) által kezdeményezett, Ha elmentek a falig, mi leszünk a fal! nevű demonstrációhoz csatlakozott többek között az Amnesty Internatinal, a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság, a Menedék Egyesület, a Krétakör Alapítvány, a Humán Platform és a Budapest Pride is.
  • Menekültekre támadtak a Keletinél

    Index cikk
    A Klubrádió úgy tudja, hogy szélsőségesek támadtak rá a menekültekre a Keleti pályuadvarnál csütörtök este.
    A Baross téren rendőri közbelépésre is szükség volt, miután többen belekötöttek a menekültekbe. A rendőrség elvitte a helyszínről a menekülteket, akik közül többeket is befogadó állomásokra küldtek. Az Index kereste a rendőrséget az ügy részletei miatt, várjuk a választ.
  • Ellenkerítést állítottak, és tüntetnek a Bazilikánál

    Ellenkerítést állítottak, és tüntetnek a Bazilikánál
    Index cikk
    Több százan demonstrálnak a Belvárosban a déli határon épülő kerítés ellen. A résztvevők a Parlament előtt szimbolikus kerítésdöntögetésbe kezdenek.
    Az Index tudósítója szerint kisebb, félezer fős tömeg gyűlt össze kedden délután a Bazilikánál, hogy a hétfőn megkezdett határkerítés ellen tüntessenek.
  • Sátortáborokba telepíti a kormány a menekülteket

    Sátortáborokba telepíti a kormány a menekülteket
    Index cikk
    Újabb, a menekültekkel szembeni szimbolikus intézkedésre készül a kormány. Bezárják az összes, városokban működő menekülttábort. A migránsokat a lakott területektől távol kialakított táborban, valószínűleg sátrakban helyezik majd el.
  • Már áll a kerítés 175 méteres próbaszakasza

    Már áll a kerítés 175 méteres próbaszakasza
    Index cikk
    Szombat délutánra elkészült a szerb határon a kerítés 175 méteres mórahalmi mintaszakasza, írja az MTI. Most, ahogy Pintér Sándor csütörtökön bejelentette a helyszínen, azt tesztelik, hogy négy különféle verzió közül milyen legyen a kerítés, milyen technológiát alkalmazzanak.
  • Megvertek egy egyetemista lányt, mert bevándorlónak nézték a barátját

    Index cikk
    Úgy látszik, sajnos megtette a hatását a bevándorlóellenes hangulatkeltés. Szegeden azért verhettek meg egy egyetemista lányt, mert bevándorlónak nézték a barátját. Pedig magyar állampolgár. Közösség tagja elleni erőszak miatt nyomoznak.
  • Magyarország egyedül maradt az EU-ban

    Index cikk
    Magyarország egyetlen egy menekültet, illetve menedékkérőt sem hajlandó befogadni, derült ki az uniós belügyminiszterek hétfői ülésén Brüsszelben.
    Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be.
  • Szögesdróttal és pengékkel ijesztik el a bevándorlókat

    Szögesdróttal és pengékkel ijesztik el a bevándorlókat
    Index cikk
    Melyik kerítést építi fel a kormány? Miért hallgatott Vida Ildikó két hónappal ezelőtti lemondásáról a kormányfő? Mennyire haragudtak meg az ukránok a magyar hírszerzők miatt? Megannyi kérdés, amelyre Lázár János és Giró-Szász András választ ad a Kormányinfón.
  • Szigorodtak a menekültügyi törvények

    Szigorodtak a menekültügyi törvények
    Index cikk
    Hatályosak az új menekültügyi törvények, amelyek szerint a jelenleg kétfokozatú - előzetes és részletes vizsgálati - szakra bontott menekültügyi eljárás a két szakasz összevonásával egyszerűsödik, ezzel az eljárási idő lerövidül, írta az MTI.
  • Építk a kerítést Ásotthalomnál

    Építk a kerítést Ásotthalomnál
    Index cikk
    Elkezdődött az „ideiglenes biztonsági határzár”, azaz a kerítés kivitelezése a magyar-szerb határon, az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében hétfő délelőtt – írja az MTI.
  • Megtörtént az első kerítésátvágás

    Megtörtént az első kerítésátvágás
    Index cikk
    Az m1 Híradójának információi szerint az éjszaka átvágták a magyar-szerb határon épülő kerítést Ásotthalom térségében. 18 menekült próbált meg így átlépni a határon, a rendőrség mindannyiukat elkapta.
  • Sólyom László menekült gyerekeknek osztott ételt

    Sólyom László menekült gyerekeknek osztott ételt
    Index cikk
    A Máltai Szeretetszolgálat képviseletében múlt csütörtökön a sajtónyilvánosságot kerülve (!!) a Keleti pályaudvaron segítette a menekülteknek felállított mozgó orvosi rendelő munkáját, majd pedig a II. János Pál pápa téren ételt osztott az őrjöngő, késelő, rongáló menekülteknek.
  • Beperli Kocsis Mátét a Helsinki Bizottság

    Beperli Kocsis Mátét a Helsinki Bizottság
    Index cikk
    2015. augusztus 4-én Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere egy Facebook-bejegyzésben durván általánosító, gyűlöletkeltő kijelentéseket tett a II. János Pál pápa téren tartózkodó migránsokkal kapcsolatban, a Helsinki Bizottság ezért pert indít, adta hírül a szervezet.
  • A Sziget a menekülteknek adja majd az elhagyott sátrakat

    A Sziget a menekülteknek adja majd az elhagyott sátrakat
  • A honvédség bevetését kezdeményezi a Fidesz

    A honvédség bevetését kezdeményezi a Fidesz
    Index cikk
    Az, hogy a Magyarországra a zöldhatáron illegálisan érkező népvándorlók egyre agresszívebbek, világossá vált a röszkei események kapcsán – csapta le a kormány és a kormánypárt szempontjából magas labdát Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke rendkívüli sajtótájékoztatóján szerda délután.
  • Rendkívüli ENSZ-gyűlés lesz a menekültek miatt

    Rendkívüli ENSZ-gyűlés lesz a menekültek miatt
    Index cikk
    Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint a migránsok tragédiájának a világ vezetői figyelmének fókuszába kell kerülnie a Közgyűlés hamarosan kezdődő 70. ülésszakán, ezért a világszervezet első számú tisztségviselője szeptember 30-ra rendkívüli tanácskozást hirdetett meg a témában.
  • Tüntetés a Keletinél: Germany yes, Hungary no!

    Tüntetés a Keletinél: Germany yes, Hungary no!
    Index cikk
    A Keleti pályaudvar aluljáróban helyszíni becslések szerint délelőtt még százötven-kétszáz menekült demonstrált, és azt skandálták, hogy: Germany yes, Hungary no!
  • Keményen nekiment a francia külügyminiszter a magyar kerítésnek

    Keményen nekiment a francia külügyminiszter a magyar kerítésnek
    Index cikk
    "Az európai értékek semmibe vétele olyan kerítést építeni, amelyet még az állatoknak sem csinálnánk..."
  • Lezárták rendőrsorfallal a határt Röszkénél

    Lezárták rendőrsorfallal a határt Röszkénél
    Index cikk
    És már senkit nem engednek át, mondja az Index tudósítója. Mindez a legnépszerűbb belépési pontnál a vasútnál van, amit a Mad Max-vonattal zárnak majd le. A rendőrsorfal mögött ott sorakoznak az újságírók.
  • Annyian vannak, hogy nem indítják el a vonatot a Keletiben

    Annyian vannak, hogy nem indítják el a vonatot a Keletiben
    Index cikk
    Telefonált egy kalauz a Keletiben, és azt mondta: ennyi emberrel nem hajlandó elindítani a vonatot. A Bécsbe induló Railjeten annyi menekült van, hogy mozdulni is alig lehet. A kalauz azt mondta a telefonban, így nem lehet hozzáférni a tűzoltókészülékekhez sem a vonaton, így az utazás nem biztonságos
  • Csak elindulhatott a Railjet Bécsbe, tele menekültekkel

    Csak elindulhatott a Railjet Bécsbe, tele menekültekkel
    Index cikk
    Végül csak elindult a menekültekkel zsúfolásig megtelt Railjet Bácsbe a Keleti pályaudvarról. Bár a MÁV elsőre nem akarta ennyi emberrel elengedni a vonatot, végül senkit nem szállítottak le. Itt a pályaudvaron azt lehetett hallani, hogy majd Hegyeshalomnál szedik le azokat az embereket, akik nem szírek.
  • Átmenetileg visszaálltak a schengeni állapotok Hegyeshalomnál

    Átmenetileg visszaálltak a schengeni állapotok Hegyeshalomnál
    Index cikk
    Szigorú ellenőrzést tartottak Hegyeshalomnál azon a részen, ahol a teherautókat engedik át. Az első nagy ellenőrzési roham délutánig tartott, most átmenetileg megint könnyű átjutni a határon, de öt órakor ismét elkezdték az ellenőrzéseket a kivezényelt osztrák rendőrök.
  • Minden vonatot átengedtek az osztrák határon

    Minden vonatot átengedtek az osztrák határon
    Index cikk
    Mindhárom vonatot, illetve a később érkező mentesítőjáratot is átengedték az osztrák határon. Az első három járat már megérkezett a bécsi főpályaudvarra, a mentesítőjárat is perceken belül megérkezik.
  • Lezárják a Keleti pályaudvart

    Lezárják a Keleti pályaudvart
    Index cikk„A Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatot, a pályaudvar területét kérjük szíveskedjenek elhagyni” – ezt közölte a hangosbemondó. Egyelőre csak magyarul mondták be, arabul vagy angolul még nem, így a peronok előtt tömörülő menekültek még nem tudnak erről. Közben rendőri mozgolódás látható.
  • Magyarországon a világ szeme: a Washington Post is hosszú elemzést közölt az itteni menekültkrízisről

    Magyarországon a világ szeme: a Washington Post is hosszú elemzést közölt az itteni menekültkrízisről
    Index cikkAz amerikai újságban részletesen taglalják a hazai menekültpolitika visszásságait. Az cikk szerint a magyar intézkedések és hozzáállás az egyik oka, hogy a menekülők kénytelenek embercsempészek szolgáltatásait igénybe venni. Többségük ugyanis nem szeretne az országban maradni, viszont ahhoz, hogy eljussanak nyugatabbra, mindenképpen át kell haladniuk rajtunk. Ez pedig nem egyszerű feladat.
  • Táborokba kell menniük a menekülteknek

    Index cikkAz előbb egy hangosbemondóból megszólalt arabul egy női hang, aki a rendőrök üzenetét tolmácsolta a menekülteknek. Azt mondták nekik, hogy ahhoz, hogy Németországba mehessenek, a menekülttáborokba kell vonulniuk, és ott regisztrálniuk kell magukat. Innen, regisztráció nélkül tehát senkit nem engednek tovább.
  • Orbán: Schengen veszélybe kerülhet

    Index cikkEddig az osztrákokon kívül főleg a németek és a franciák fenyegetőztek csak azzal, hogy a menekültügy miatt az EU-n belüli szabad mozgás lehetősége veszélybe kerülhet, de most Orbán Viktor is ezt állítja. A miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív német lapban közölt vendégkommentárt. A cikk címe: Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni.
  • Rendőrség: 300 ember tört ki Röszkén

    Index cikkA Police.hu közleménye szerint 300 menekült fél 12-kor két hullámban áttörte a röszkei migrációs gyűjtőpont kerítését és elfutott az M5-ös autópálya irányába. A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket az elfogásuk érdekében.
  • Kihirdetheti a válsághelyzetet a kormány

    Kihirdetheti a válsághelyzetet a kormány
    Index cikkMegszavazta a parlament a kormány menekültügyi törvénycsomagjának egy részét, eszerint kihirdethetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A javaslatot a Jobbik is megszavazta, a baloldal elutasította. Arról csak később tudnak szavazni, hogy mi lesz a dolguk a rendőröknek és a katonáknak a válsághelyzetben.
  • Ezer menekült okoz dugót az autópályán

    Index cikkA rendőrség közölte, hogy a Keleti pályaudvarnál tartózkodó menekültek közül szeptember 4-én, 13 óra körül kivált egy körülbelül 500 fős csoport, akik azt közölték a biztosításra kijelölt rendbiztossal, hogy céljuk gyalogosan eljutni Ausztriába.
  • Röszkénél könnygázt vetettek be a menekültek ellen

    Röszkénél könnygázt vetettek be a menekültek ellen
    Index cikkA menekültek korábban kétórás ultimátumot adtak arra, hogy elbírálják menekültügyi kérelmüket. Amennyiben ez nem fog megtörni, akkor ők is kitörnek a táborból - ahogy az ma már egyszer 300 társuk esetében már megtörtént. Azóta lejárhatott ez a határidő. Azt ordítják, hogy freedom meg Budapest, és rázzák a kerítést.
  • Merkel akármennyi védelemre szorulót befogadna Németországba

    Merkel akármennyi védelemre szorulót befogadna Németországba
    Index cikkAngela Merkel német kancellár egy szombati lapinterjúban erősítette meg korábbi állítását, miszerint a menekültstátuszra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja - írja az MTI. A Berliner Morgenpostban megjelent interjúban Merkel kijelentette: Németországban az alkotmányból következő világos jogi alapokra épül a menekültügyi szabályozás, az ennek alapján védelemre szorulók közül potenciálisan akármennyit készek befogadni. Aki viszont nem jogosult menekültstátuszra, annak vissza kell térnie
  • Merkel és Orbán telefonon egyeztetett

    Merkel és Orbán telefonon egyeztetett
    Index cikkA menekültválságról egyeztetett egymással Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök.
    A kancellária hivatal honlapján megjelent közlemény szerint egyetértés volt abban, hogy mindkét ország betartja európai kötelezettségeit, így a dublini megállapodásból származókat is, idézi az MTI.
  • A kormány plakátokkal válaszol a röszkei összecsapásokra

    A kormány plakátokkal válaszol a röszkei összecsapásokra
    Index cikkTovább robog menekültügyben a kormányzati kommunikációs úthenger. Az új kampány elvileg a bevándorlásról és nemzeti konzultációról szóló nemzeti konzultáció eredményeit hirdeti. Az első, Facebookon közzétett plakát szerint igyekeztek minél tömörebben összefoglalni a konzultáció eredményeit, amit Orbán Viktor jelentett be a tusnádfürdői beszédekor.
  • Gyökeresen kell majd megváltoztatni az európai szabályokat

    Gyökeresen kell majd megváltoztatni az európai szabályokat
    Index cikk
    Németország a napokban gyakorlatias és szenvedélyes menekültbarát politikát folytat, de ez csak az utóbbi egy-két hét eredménye. Arról kevesebb szó esik, hogy ezt hosszú távon miként lehet majd fenntartani, illetve, hogy a német kormány közben a migránsokat korlátozó lépéseket is tesz ugyanazokban a napokban, amikor kitárja országa határait.
  • Fokozatosan felfüggesztik az osztrák határ menekültek előtti megnyitását

    Fokozatosan felfüggesztik az osztrák határ menekültek előtti megnyitását
    Index cikkWerner Faymann osztrák kancellár vasárnap délután azt mondta, hogy
    "lépésről lépésre el kell hagynunk a különleges intézkedéseket, és vissza kell térnünk a jogi normáknak megfelelő és emberséges, normális helyzethez."
  • A kormány már szórólapokat oszt a déli tranzitútvonalakon

    Indul a tájékoztató kampány a bevándorlási tranzitútvonalak mentén - közölte a Kormányzati Információs Központ vasárnap az MTI-vel.
    A kormány korábban arról döntött, hogy tájékoztató kampányt indít a bevándorlással kapcsolatban a kiindulási, valamint a tranzitországokban. Vasárnaptól már szórólapokat osztanak a Magyarországtól délre eső tranzitútvonalak mentén.
  • Ennyi volt, közeleg az újabb határzár

    Ennyi volt, közeleg az újabb határzár
    Index cikkDélutánra kiderült: a viszonylagos nyugalomnak hamarosan vége, és megismétlődhet a héten tapasztalt káosz: Werner Faymann osztrák kancellár bejelentette, hogy lépésről lépésre felhagynak a különleges intézkedésekkel, vagyis hamarosan lezárják a határt a regisztrálatlan menekülttömegek előtt.
  • Orbán: Örülünk a kebabosoknak, de ne jöjjenek többen!

    Orbán: Örülünk a kebabosoknak, de ne jöjjenek többen!
    Index cikkA miniszterelnök hétfő reggel a magyar diplomatáknak tartott külpolitikai iránymutatást. Orbán Viktor sok korábbi gondolatát megismételte, viszont kvótakérdésben megengedőbb hangnemet ütött meg, mint eddig.
  • Brüsszel 4 millió eurót utal a menekültválság kezelésére

    Index cikkNégymillió euró (nagyjából 1,26 milliárd forint) rendkívüli segítséget hagyott jóvá kedden Magyarország számára az Európai Bizottság a menekültválság kezeléséhez.
  • Bármikor tragédiába fordulhat az, ami Röszkén van

    Index cikkA röszkei befogadóállomásoktól körülbelül fél kilométerre van az a gyűjtőpontnak nevezett sátortábor, ahol napok óta ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlanak az események: az emberek várják a buszokat, amik nem vagy csak nagyon ritkán jönnek. Aztán néhány fiatal fellázad és áttöri a rendőrsorfalat.
  • A Keleti megint a régi

    Index cikkCsaknem teljesen visszazökkent a normális kerékvágásba a Keleti pályaudvar élete. A legutóbbi Hegyeshalom felé induló vonatra majdnem mindenki felfért. Csupán húsz menekült várakozik a 16.10-kor induló grazi vonatra. Az aluljáróban még nagyjából nyolcvan ember van, de valószínűleg közülük is sokan elmennek Ausztriába a következő vonattal.
  • Menekülő kisgyerekbe rúgott a radikális tévé operatőre Röszkénél

    Menekülő kisgyerekbe rúgott a radikális tévé operatőre Röszkénél
    Index cikkEgy rendőrök elől menekülő kislányba belerúgott, egy kisgyerekkel a kezében szintén a rendőrök elől futó férfit pedig kigáncsolt a Jobbikhoz közel álló N1TV operatőre kedden Röszkénél. Az operatőrnő a saját videója végén azt mormogja a kamerába, hogy jöhetne már egy vízágyú. A csatorna délután azonnali hatállyal felmondta a nő szerződését, és részükről ezzel az ügyet lezártnak tekintik.
  • Besokallnak a rendőrök, ha nem kapnak segítséget

    Besokallnak a rendőrök, ha nem kapnak segítséget
    Index cikkAz elmúlt hetekben lehetetlen feladat elé állították a rendőröket: komoly felkészítés nélkül bedobták őket a mélyvízbe, folyamatosan nagyon durva szolgálatokat teljesítenek, a szükséges pszichológiai, kulturális, kommunikációs képességekkel nem ruházták fel őket. Mentesíteniük kellene magukat a fél éves gyűlöletkampánytól, a média figyelmétől, a naponta változó parancsok és a politika irracionalitásaitól. Mi lehet a rendőrök lelkében, meddig bírhatják, milyen segítségre lenne szükségük?
  • Merkel: A védelemre nem szorulók távozzanak

    Index cikkKiemelkedő fontosságúnak nevezte a menekültek beilleszkedését a német kancellár szerdán Berlinben a törvényhozás alsóházában (Bundestag) elmondott beszédében, és ismét megerősítette, hogy a védelemre nem szoruló menedékkérőknek távozniuk kell.
  • ET: Megbukott a dublini rendszer

    Index cikk
    Az uniós tagállamok között a menedékkérelmekkel kapcsolatos feladatokat lefektető úgynevezett dublini rendszer összeomlott és sürgős reformra szorul, foglalt állást szerdán a 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének migrációs bizottsága.
  • Juncker: Az EU-ból hiányzik Európa

    Juncker: Az EU-ból hiányzik Európa
    Index cikkAz Európai Bizottság elnöke maratoni évértékelőt tartott Strasbourgban. Természetesen a menekültkérdésről beszélt a legtöbbet, de elmaradt az, amire sokan számítottak: nem beszélt kvótákról, de annyit javasolt, hogy Európa osszon szét 160 ezer menekültet Olaszországból, Görögországból és Magyarországról. Konkrétumként Index cikk egy uniós pénzalapot jelentett be az észak-afrikai válságok kezelésére, ezen kívül viszont csak különböző jelzőkkel írta körül, mit jelent emberségesnek lenni.
  • Az osztrákok leállították a vonatközlekedést Ausztria és Magyarország között

    Index cikkAz osztrák vasúttársaság (ÖBB) átmenetileg leállította a vonatközlekedést Ausztria és Magyarország között a tőlünk érkező vonatok által okozott "masszív túlterhelés miatt". Az intézkedés a Budapest és Bécs között közlekedő railjetekre és a határon áthaladó regionális járatokra is vonatkozik.
  • Bejelentették az uniós menekültügyi csomagot

    Index cikkHivatalosan is bejelentette az Európai Bizottság az új rendkívüli menekültügyi csomagját. A legfontosabb intézkedés, hogy – mint arról korábban is írtunk – 120 ezer nemzetközi védelemre szoruló embert helyeznének át Magyarországról, Görögországból és Olaszországból más tagállamokba. Az előzetesen kiszivárgott információknak megfelelően közülük 54 ezret osztanak szét hazánkból.
  • Hülye ötlet volt a tranzitzóna, el is bukott

    Hülye ötlet volt a tranzitzóna, el is bukott
    Index cikkEgyelőre úgy tűnik, igazuk lett azoknak, akik szerint a drótkerítés nem old meg semmit: a menekülteket nem állította meg, nem kedvetlenítette el attól, hogy Magyarországon keresztül lépjenek be az EU-ba. A kormány újabb csodafegyverei az erőpolitika mellett a határon felállított tranzitzónák voltak, amikről öt nappal a bevezetésük előtt mondott le a kabinet.
  • Sírás, rívás, ájulás: durva állapotok voltak ma a Keletinél

    Index cikkCsütörtökön a napközben a határ felé induló vonatoknál a rendőrök hősiesen állták a sarat, amikor sok száz menekült próbált meg pánikszerűen feljutni a szerelvényekre. A menekültek étlen-szomjan várták a vonatokat, de közülük csak nagyon kevesen tudtak elutazni.
  • Az összes menekültet elszállították a Keletiből

    Index cikk
    Eddig körülbelül 250 menekült várakozott a Keleti pályaudvaron arra, hogy nyugat felé jusson vonattal, de csak nagyon kevés ember fért fel a járatokra. Most viszont kaptak 6 saját vagont egy Győr felé tartó vonaton, ami 17 óra 38-kor indul. A migránsokat szállító vagonok nem Győrig mennek majd, hanem elviszik őket egészen Hegyeshalomig.
  • Brutális jelenetek folynak a röszkei ételosztásnál

    Index cikkKemény videót töltött fel YouTube-csatornájára Alexander Spritzendorfer osztrák zöldpárti politikus, melyet állítólag a röszkei ételosztásról készített valaki (forgatócsoport nem lehetett, hiszen a menekülttáborokból évek óta lehetetlen szabályosan tudósítani). A felvételen látszik, ahogy a kaotikus masszában tolongó menekülteknek az egészségügyi maszkos rendőrök dobálják az ételt.
  • Orbán: A menekültek fellázadtak a magyar jogrend ellen

    Orbán: A menekültek fellázadtak a magyar jogrend ellen
    Index cikk
    Orbán Viktor köszönetet mondott a rendőrségnek; mint fogalmazott, „megemeli a kalapját” minden közrendőr előtt, hogy erőszak nélkül tudták kezelni a helyzetet. Orbán szerint ez azért is volt nehéz, mert az elmúlt napokban a menekültek „szabályosan fellázadtak a magyar jogrend ellen”.
    Lázadással állunk szemben
    – jelentette ki a kormányfő.
  • Európai szolidaritásért tüntetnek a Keleti pályaudvarnál

    Index cikk
    Európai szolidaritáson alapuló közös menekültpolitika kidolgozásáért, valamint egy Nyugat-Európába vezető magyarországi tranzitfolyosó kialakításáért kezdett tüntetést a Migráns Szolidaritás Csoport (Migszol) szombaton négykor Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt.
  • Kétezren várnak arra, hogy vonatra szállhassanak a Keletiben

    Kétezren várnak arra, hogy vonatra szállhassanak a Keletiben
    Index cikkAz m1 tudósítója szerint mintegy kétezer menekült vár arra, hogy vonatra szállhasson a Keletiben. A pályaudvaron nyugalom van, a menekültek türelmesen várakoznak. Egy-egy vonatra 3-500 embert engednek fel, a tervek szerint fél óránként indulnak majd vonatok az osztrák határ felé, ahol azonban az ÖBB intézkedése miatt Hegyeshalomnál le kell szállniuk és gyalog tenniük meg az utat Nickelsdorfig.
  • Orbán: Az európai vezetők álomvilágban élnek

    Orbán: Az európai vezetők álomvilágban élnek
    Index cikk
    Ezért épít Magyarország kerítést a menekültek ellen címmel közölt szombaton interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Bild című német lap. A lapot idéző MTI szerint a kormányfő természetesnek nevezte az együttérzést a menekültekkel, de azt is mondta, hogy az együttérzés nem elég, cselekednünk kell.
  • Faymann szerint a legsötétebb időket idézi, ami Magyarországon történt

    Faymann szerint a legsötétebb időket idézi, ami Magyarországon történt
    Index cikk
    A Spiegel interjút készített Werner Faymannal, amiben az osztrák kancellár Orbán Viktor tevékenységét a nácik fajelméletével hasonlította össze. Mint mondta,
    A menekülteket abban a hiszemben vonatokra rakni, hogy ők majd máshová utaznak, a legsötétebb időket idézi a kontinensünkön.
  • Az egyszerű igazságok emberének nevezi Orbánt a Frankfurter Allgemeine Zeitung

    Index cikkA Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című, vasárnaponként megjelenő konzervatív német lap a magyar menekültpolitikáról közölt véleménycikket. Orbán nem példakép című írásában Thomas Gutschker kiemelte: a magyar miniszterelnök a "határozott jelszavak és az egyszerű igazságok embere", aki mindenre tud egy "gyors megoldást".
  • Magasan ez az eddigi rekord: csak vasárnap 5809 menekült érkezett

    Index cikk
    A rendőrség legfrissebb adatai szerint vasárnap 5809 menekült jött át Szerbia felől a határon. Ez magasan az eddigi rekord. A hétvégén tiltott határátlépés miatt összesen 13 162 embert fogtak el a rendőrök. (Police.hu)
  • Holnap nagy eséllyel kihirdetik a válsághelyzetet

    Index cikkAz Orbán Viktor által sokat emlegetett új időszámítás holnap indul, életbe lépnek az új menekültügyi szabályok.
    Ezekből az egyik legfontosabb, hogy a kormány kihirdetheti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
    Kormányzati nyilatkozatok alapján ezt nagy eséllyel meg is fogja tenni a keddi kormányülés után.
  • UNHCR: Magyarország most mindenkit regisztráció nélkül szállít az osztrák határhoz

    UNHCR: Magyarország most mindenkit regisztráció nélkül szállít az osztrák határhoz
    Index cikkAz ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR jelentése szerint a magyar hatóságok már nem regisztrálják a Szerbiából érkező menekülteket, hanem különvonatokkal nyílegyenesen az osztrák határhoz szállítják őket. "Információink szerint a különvonatok Röszkéről megállás nélkül az osztrák határra mennek" - mondta a szervezet egyik szóvivője. Csak vasárnap három ilyen vonatot láttak az UNHCR megfigyelői, amelyeken 2 ezer menekültet szállítottak.
  • Faymann: A határ nincs lezárva!

    Faymann: A határ nincs lezárva!
    Index cikk
    A határ nincs lezárva Ausztria és Németország között, és eddig Németország egyetlen menekültet sem küldött vissza, hangsúlyozta Werner Faymann, osztrák kancellár. A határellenőrzés bevezetése csak egy erős jelzés arra, hogy ezt a problémát egyedül nem tudja megoldani Ausztria és Németország.
  • Kérjük, vigyázzanak, a határok záródnak!

    Kérjük, vigyázzanak, a határok záródnak!
    Index cikkNémetország megelégelte a menekültáradatot, és határellenőrzést vezetett be a bajor–osztrák határon. Ausztria külügyminisztere követné a németeket, és lezárná a magyar határt, de Faymann kancellár előbb nem akarta, tagadta, majd belügyminisztere bejelentette. Eközben lassan a magyar–szerb határkerítés is elkészül, Simicskó István odatette magát. Közben a magyar rendőrséget a déli megyékben riadóztatták, mert a szerbek több tízezer menekültet próbálhatnak meg áttolni a határon hétfőn.
  • A kormány két megyére kihirdette a válsághelyzetet

    Index cikk
    Kedden hatályba lépett a szeptember 3-án megszavazott migránsügyi törvénycsomag jelentős része, ami alapvetően új helyzetet teremt sok szempontból az érkezők számára. Ez adta meg a lehetőséget a kormány számára, hogy kihirdesse a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, ami egy sor területen speciális eljárásrendek, speciális szabályok alkalmazását jelenti.
  • Beindult az elutasításgyár Röszkénél

    Beindult az elutasításgyár Röszkénél
    Index cikkHárom órás eljárással megszülettek az első menedékkérelmeket elutasító döntések a határon. Ahogy várható volt, a magyar hatóságok arra hivatkoznak, hogy a menekültek biztonságos országból, azaz Szerbiából érkeztek, tehát nem kaphatnak menekült státuszt. Lehet persze fellebbezni, de azt már nem Magyarországról, mert egy lendülettel ki is tiltják a kérelmezőket a schengeni övezetből.
  • A magyar-román határon is lesz kerítés

    A magyar-román határon is lesz kerítés
    Index cikk
    A magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
  • Orbán: Kerítés épül a horvát határon is

    Orbán: Kerítés épül a horvát határon is
    Index cikk
    A magyar miniszterelnök több külföldi lapnak, a Die Pressének, a Le Figarónak, a Timesnak és a Die Weltnek egyszerre adott interjút. A Die Presse-ben közölt szövegből kiderül, hogy nem csak a román, de a horvát határ bizonyos részeire is kerítés épül.
  • Magyar könnygázról ír a külföldi sajtó

    Magyar könnygázról ír a külföldi sajtó
    Index cikk
    A világ sajtója megint címlapon számol be a magyarországi eseményekről: a menekültek lázadásáról a szerb-magyar határon minden nagyobb lap tudósít. Van, ahol síró gyerekek kerültek a tudósításokba, máshol az ütéseket álló rendőrök.
  • Orbán: A menekültválsággal vége a liberális blablának

    Orbán: A menekültválsággal vége a liberális blablának
    Index cikk
    A Demokrata című hetilap közölte Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 5-i, a kötcsei polgári pikniken elmondott beszédét, amelyben a menekültügyet a liberalizmus identitásválságaként jellemezte. A miniszterelnök arról beszélt hosszan, hogy mindennapi patriotizmusra van szükség.
  • Négy országban csaptak össze a menekültek a rendőrökkel

    Négy országban csaptak össze a menekültek a rendőrökkel
    Index cikk
    Magyarország nem az első európai ország, ahol a menekültek konfliktusba kerültek a rendfenntartó szervekkel. Hasonló jelenetek zajlottak le az utóbbi hónapokban Görögországban, Macedóniában, Franciaországban, sőt, Dániában is.
  • Áttörték a kerítést, a rendőrök vízágyút, könnygázt vetettek be: ez történt szerdán

    Áttörték a kerítést, a rendőrök vízágyút, könnygázt vetettek be: ez történt szerdán
    Index cikkNagy volt a káosz a röszkei határátkelőnél, menekültek áttörték a kerítést, a rendőrök vízágyút, könnygázt is bevetettek, a menekültek közül többen köveket, vizespalackokat dobáltak. Ez történt szerdán, menekültválság percről percre
  • Horvátország felől is jönnek be a menekültek

    Horvátország felől is jönnek be a menekültek
    Index cikkMenekültek lépték át a horvát–magyar határt csütörtök délután, a Baranya megyei Illocskán jelentek meg – tudtuk meg olvasónktól. A szomszédos falu, Magyarbóly polgármestere megerősítette az információt, azt mondta, 42 menekült jelent meg Illocskán 13 óra körül. Békésen üldögéltek a faluban, az illocskai polgármester ivóvízzel látta el őket.
  • Orbán Viktort Brüsszelbe hívják menekültügyben

    Orbán Viktort Brüsszelbe hívják menekültügyben
    Index cikkRendkívüli, informális csúcstalálkozót hívnak össze jövő szerdára, hogy a legmagasabb politikai szinten vitassák meg a menekültválság kezelését.
  • Gyékényesnél ezer menekült jött át Magyarországra a vasúti hídon

    Index cikkBeremend után egy másik helyszínen is nagy számban jönnek át menekültek Magyarország területére. Értesülésünk szerint ezren is lehetnek, a migránsok az autóúton Nagykanizsa irányába indultak el.
  • Teljesen kiürült Horgos, mindenkit elszállítottak

    Index cikk
    Teljesen kiürült a röszkei határátkelőhely szerb oldala, azt a valamivel több mint száz migránst, aki még arra várt, hogy kinyíljon a határkapu, és átkelhessen Magyarországra, buszokkal a szerb-horvát határ melletti Sidre szállították, írja az MTI. Ez azt is jelenti, hogy hamarosan újra megnyílhat a horgos-röszkei határátkelő.
  • A nap, amikor úgy tűnt, enyhül a menekültválság

    A nap, amikor úgy tűnt, enyhül a menekültválság
    Index cikk
    A vasárnap volt az elmúlt hetek egyik legnyugodtabb napja a menekültválságban. Atrocitások sehol nem voltak a menekültek és a hatóságok, csak politikusok és politikusok között. A válság azonban nem múlt el, ezt jelzi, hogy a magyar-osztrák határon a menekültek beléptetése akadozott...
  • Megnyílott Röszke

    Megnyílott Röszke
    Index cikk
    Nebojsa Stefanovic szerb és Pintér Sándor magyar belügyminiszter ünnepélyesen újranyitotta a horgos-röszkei határátkelőnek azt a részét, amelyen az autópályán van. A régi határátkelő, Horgos 2 továbbra is zárva marad
  • Patthelyzet alakult ki Nickelsdorfnál, hamarosan akár 12 ezer menekült is összegyűlhet ott

    Patthelyzet alakult ki Nickelsdorfnál, hamarosan akár 12 ezer menekült is összegyűlhet ott
    Index cikk
    Nem tudják hová vinni az osztrák hatóságok a nickelsdorf-hegyeshalmi határátkelőnél felgyülemlett menekülteket. Jelenleg körülbelül ötezer ember várakozik a határon, sokuk ott is éjszakázott.
  • Hajnalban több mint 3000 menekült sétált át Ausztriába

    Hajnalban több mint 3000 menekült sétált át Ausztriába
    Index cikk
    Vasárnap este fél nyolckor érkeztünk Hegyeshalomhoz, illetve az osztrák nickelsdorfi elosztótáborhoz, ahol 1000-1500 ember várta, hogy rendőri segítséggel buszokra szálljon, és elinduljon Bécs felé. Ezután átmentünk Bécsbe, bejártuk a bécsi pályaudvarokat és ideiglenes menekülttáborokat, majd fél kettőkor ismét megnéztük mi a helyzet az osztrák-magyar határon...
  • 27000 menekült érkezett a horvátokhoz néhány nap alatt, de ők is továbbviszik, akit csak tudnak

    27000 menekült érkezett a horvátokhoz néhány nap alatt, de ők is továbbviszik, akit csak tudnak
    Index cikk
    A magyar határzár óta Szerbia Horvátországba pakolja át a menekülteket, Horvátország pedig Szlovéniába és Magyarországra. Csak ma délig 2500-an lépték át a szerb-horvát határt, ilyen egy átlagos hétfő délelőtt.
  • Döntött a parlament: bevetik a hadsereget a határnál

    Döntött a parlament: bevetik a hadsereget a határnál
    Index cikk
    Módosította a honvédelmi és a rendőrségi törvényt a parlament, ami azt jelenti, hogy a katonák bevethetőek a határon a mostani menekültügyi válsághelyzetben. A kormánypárti menekültügyi csomag kétharmados részeit nemcsak a Fidesz és a KDNP képviselői szavazták meg, hanem a Jobbik is.
  • Kilométeres sorokban özönlenek a menekültek Horvátországba

    Kilométeres sorokban özönlenek a menekültek Horvátországba
    Index cikk
    Az M1 tudósítása szerint kilométeres sorokban kígyóznak a menekültek Horvátországba Szerbia felől.
  • Schiffer András: A kerítés nem jött be

    Schiffer András: A kerítés nem jött be
    Index cikk
    A frakcióvezetők röviden reagálhatnak a miniszterelnökre. Az LMP-s Schiffer András kezdi, és azt mondja, több dologban egyetért Orbánnal: valóban sértő nyilatkozatok érték Magyarországot, és valóban kontrollálni kell, kik lépnek be az országba.
  • Magyarország leszavazta a menekültkvótákat

    Magyarország leszavazta a menekültkvótákat
    Index cikk
    De így is életbe lép az áthelyezési rendszer. Nekünk is be kell fogadni nagyjából 2000 embert két év alatt.
  • Európa már nem akar újabb menekülthullámot

    Európa már nem akar újabb menekülthullámot
    [Index cikk](index.hu/kulfold/2015/09/22/menekultek_eu_tervek/)
    Aligha fogja megoldani az EU menekültügyi gondjait a kvóták elosztása, ezt Brüsszelben is tudják. Az EU ezért a menekültek távoltartásában bízik, és a határok megerősítésében, bár eközben ehhez nagy kompromisszumokat kell kötnie a humanitárius elvekkel, amelyeket szóban még mindig elsőrendű fontosságúnak tart.
  • Orbán: Védjük az EU külső határait

    Orbán: Védjük az EU külső határait
    Index cikk
    355 kilométeres határszakasz választja el Horvátországot Magyarországot, ott is épül a kerítés, védjük a zöldhatárt, ami most ott az EU schengeni határa, mondja egy kérdésre Orbán.
  • Folyamatosan jönnek Barcsra is

    Folyamatosan jönnek Barcsra is
    Index cikk
    Az m1 szerint folyamatosan érkeznek a menekültek a horvát-magyar határra, ma eddig nagyjából 1200-an jöttek. A barcsi hídon átérkezve a rendőrök egy füves területre terelik őket, ahonnan a vasútállomáshoz viszik őket.
  • Lázár: Épül a kerítés a horvát és a román határon

    Lázár: Épül a kerítés a horvát és a román határon
    Index cikk
    A kerítés épül a horvát és a román határon is, később dönt a kormány arról, hogy Horvátországban is bevezetik-e a teljes határzárat, mint a szerb határnál - közölte Lázár János a kormányinfón.
  • Rekord: több mint 10 ezren jöttek szerdán

    Rekord: több mint 10 ezren jöttek szerdán
    Index cikk
    Az ORFK helyettes szóvivője az m1-en elmondta, hogy
    szerdán a magyar-szerb határon 102, a magyar-horvát határon 9939 menekültet fogtak el.Ma 0-6 óra között a magyar-szerb határon 8, a magyar-horvát határon 1776 ember lépte át illegálisan a határt.
  • Orbán: Szerintünk a bevándorlás veszély, amit kontrollálni kell

    Orbán: Szerintünk a bevándorlás veszély, amit kontrollálni kell
    Index cikk
    Orbán szerint egy újabb meghívólevél a menekülteknek az a brüsszeli dokumentum, ami szerint az európai embereket meg kell győzni arról, hogy a most zajló bevándorlás nem baj, nem veszély, hanem egy lehetőség arra, hogy orvosolja Európa demográfiai problémáit.
  • The Economist: Orbán Európa főgonosza, de van abban valami, amit mond

    The Economist: Orbán Európa főgonosza, de van abban valami, amit mond
    Index cikk
    Orbán Viktor miniszterelnök jelenleg "Európa főgonosza", ám kimond olyasmiket is, amiket a brüsszeli illetékesek nehezen tudnak cáfolni - idézi a The Economistot az MTI.
  • Lezárták a barcsi határárkelőt, gyalog jönnek át a menekültek Horvátországból

    Lezárták a barcsi határárkelőt, gyalog jönnek át a menekültek Horvátországból
    Index cikk
    Este egy időre lezárták a barcsi határátkelőt a magyar-horvát határon. Az amúgy 24 órán át nyitva tartó átkelőn jelenleg nem lehet Magyarországról Horvátországba átmenni, mert a Dráva-hídon gyalog jönnek át hosszú sorokban a menekültek a magyar oldalra
  • Lezárták a beremendi határt

    Lezárták a beremendi határt
    Index cikk
    A beremendi határt estére lezárta a magyar határőrség, jelentették tudósítóink. A magyar oldalon 16 busz várakozik, vélhetően a menekültekre. A sofőrök elmondták, hogy a rendőrök utasítására várnak. A környéken katonai teherautók és rendőrségi járművek mozognak.
  • Drága lesz, de hosszútávon megéri a migráció Európának

    Drága lesz, de hosszútávon megéri a migráció Európának
    Index cikk
    Nem lesz könnyű és olcsó a menekültek integrációja Németországban vagy másutt, de a szakértők mégis inkább derűlátóan állnak a helyzethez - derül ki az Alapblog friss interjújából, amelyet a müncheni gazdaságkutató IFO egyik szakértőjével készítettek.
  • Masszívan 5000 felett a napi menekültszám

    Masszívan 5000 felett a napi menekültszám
    Index cikk
    Kedden összesen 6644 embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt, és három ember ellen indítottak közokirat-hamisítás miatt büntetőeljárást - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
  • Kósa: Reménytelen a muszlimok integrációja

    Kósa: Reménytelen a muszlimok integrációja
    Index cikk
    Illúziókat kerget Európa, amikor azt hiszi, hogy hazájukba visszavágyó menekültek tömegei érkeznek a kontinensre – mondta Kósa Lajos a Magyar Időknek adott interjújában. A veterán politikus, a Fidesz újdonsült frakcióvezetője szerint az európaitól gyökeresen eltérő muszlim kultúra miatt reménytelen a menekültek integrációja.
  • Napokon belül meglesz a 300 ezer menekült

    Napokon belül meglesz a 300 ezer menekült
    Index cikk
    Az ORFK szóvivője szerint szerdán a magyar-szerb határon 83
    a magyar-horvát határon 4171 menekülttel szemben intézkedtek.
    Az idén január 1. - szeptember 30-a között 291 618 migráns érkezett, tehát ha az elkövetkező napokban is 4-6 ezren érkeznek, akkor a héten elérjük a 300 ezres számot.
  • Berághatott a kerítésre Ferenc pápa, nem jön jövőre Magyarországra

    Berághatott a kerítésre Ferenc pápa, nem jön jövőre Magyarországra
    Index cikk
    Áder János még 2013-ban, vatikáni látogatásakor hívta meg a pápát Magyarországra, amit az akkori híradások szerint a pápa el is fogadott. A köztársasági elnök 2016-ot javasolta a pápai látogatás időpontjának, tekintve, hogy akkor lesz Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója, aki az akkori Pannónia provinciából származott.
  • Közös uniós határvédelmet akar Merkel

    Közös uniós határvédelmet akar Merkel
    Index cikk
    A német kancellár szerint a védelemre szoruló embereket be kell fogadni, de "távozniuk kell azoknak, akik pusztán gazdasági okok miatt jöttek hozzánk". Ennek az elvnek az érvényesítésében még következetesebbnek kell lennie Németországnak.
  • Felerősödött a menekültfóbia

    Felerősödött a menekültfóbia
    Index cikk
    Rendkívül erőssé vált a magyar társadalomban a menekültekkel szembeni idegenkedés, a legtöbb magyar egészségügyi és terrorveszélytől tart a menekültáradat miatt, és nagy többségük a migránsokat inkább erőszakosnak és követelőzőnek, mintsem békésnek és együttműködőnek látja - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet szeptember közepén készített közvélemény-kutatásából.
  • Bekeményít az EU migránsügyben

    Bekeményít az EU migránsügyben
    Index cikk
    A hatékonyabb kiutasítás most már a fő téma az EU Tanácsban. Több pénz és ember lesz határvédelemre, gyorsítják a menedékjogot nem kapó migránsok visszaküldését. Beindult a kvótarendszer.
  • Kirobbant a vita a horvát határzárról

    Kirobbant a vita a horvát határzárról
    Index cikk
    Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerint nem lenne európai válasz a migránsválságra, ha Horvátország határzárral vagy más fizikai akadállyal próbálná kezelni a helyzetet - írja az MTI. Márpedig Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő szerdán pont ezt vetette fe.
  • A magyar kormány éjfélkor lezárja a horvát határt

    A magyar kormány éjfélkor lezárja a horvát határt
    Index cikk
    Eldőlt: Magyarország péntek éjfélkor lezárja a horvát–magyar határszakaszt.
  • Lezártuk a zöldhatárt délen

    Lezártuk a zöldhatárt délen
    Index cikk
    Teljes a horvát határzár, Szlovénia felé terelődik a menekültáradat.
  • Visszaállították a határellenőrzést a szlovén-magyar határon

    Visszaállították a határellenőrzést a szlovén-magyar határon
    Index cikk
    Magyarország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést a Szlovéniával közös határszakaszon. A kormány ezt azzal indokolta, hogy a Horvátországból Szlovéniába szállított menekültek egy része Rédics közelében megjelent a szlovén oldalon a határnál.
  • Rendkívüli csúcsot hívtak össze a menekültválság miatt

    Rendkívüli csúcsot hívtak össze a menekültválság miatt
    Index cikk
    Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke rendkívüli csúcsot hívott össze vasárnapra a menekültválság miatt. A találkozóra a nyugat-balkáni migrációban érintett országok vezetői, köztük Orbán Viktor is meghívást kapott – írja az MTI. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormányfő részt vesz a csúcstalálkozón.
  • A szlovénoknál is jöhet a kerítés

    A szlovénoknál is jöhet a kerítés
    Index cikk
    Szlovénia azonnal megkezdheti egy kerítés építését a horvát határ mentén, ha a kormány szükségesnek tartja ezt, de reméli, hogy az európai uniós intézkedések hatására lelassul a menekültáradat - jelentette ki Miro Cerar miniszterelnök a szlovén nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után.
  • Ausztria tényleg kerítést épít a szlovén határnál

    Ausztria tényleg kerítést épít a szlovén határnál
    Index cikk
    Agresszívvé váló menekültektől tart Ausztria, ezért kerítést épít a szlovén határon. Az osztrák belügyminiszter szerint „természetesen kerítésről van szó, de nem arról, hogy lezárjuk a határt”. Az osztrák kancellár korábban a kerítésépítés miatt hevesen támadta a magyar kormány.