Kosztolányi Dezső

  • Születése

    Születése
    Kosztolányi Dezső született 1885. március 29-én, Szabadkán.
    Édesapja, Kosztolányi Árpád tanár volt később a városi katolikus gimnázium igazgatója lett. Édesanyja Brenner Eulália.
  • Tanulmányai

    Tanulmányai
    Kitűnő tehetségű diák volt, különös nyelvérzékkel rendelkezett.
    1903 őszén beiratkozott a budapesti egyetem filozófia karára, magyar német szakon. Írói becsvágya elvonta figyelmét a tanulmányairól, így 1906 tól a Budapesti Napló egyik szerkeztője lett.
  • Írói pályafutásának kezdete

    Írói pályafutásának kezdete
    Megjelent első kötete, a Négy fal között, aminek elismerő volt a fogadtatása.
    A Hét és a Nyugat munkatársa volt, de más folyóiratok és hírlapok is közzétették a műveit.
  • Szerelmi élete

    Szerelmi élete
    1910-ben megismeri Harmos Ilona színésznőt, majd 1913-ban feleségül veszi. 1915-ben megszületik fiuk, Kosztolányi Ádám.
  • Világháború és az azt követő évek

    Világháború és az azt követő évek
    1914-ben kitört a világháború. 1915-ben többszöri besorozás után felmentik szívbillentyű-elégtelensége miatt. A háború után az Új Nemzedék szerkesztőségébe került. A lap Pardon rovatában erős szatírákat tettek közzé zsidókról, kommunistákról, és emigránsokról.
  • Viszonya Ady Endrével

    Viszonya Ady Endrével
    Már első kötete után is Ady Recenziójával keményen bírálta Kosztolányit, ugyanis szerinte nem életdokumentumokat írt, csupán irodalmi témákat verselt. Kosztolányi 9 cikket írt Adyról, melyek közül az utolsó, A Toll (1929), a legjelentősebb. E cikk fő kérdése, hogy mit jelent számunkra Ady öröksége, a költő válasza: az írástudatlanok árulása. Szembenállt az Ady-kultusszal, rengetek gyalázkodó levelet kapott emiatt, valamint népszerűtlenné vált a nyugati körökben.
  • Kosztolányi a magyar nyelv védelmében

    Kosztolányi a magyar nyelv védelmében
    1930-ban megválasztották a Kisfaludy-Társaság tagjai közé. A nyelvművelés érdekében szellemes cikkeket írt az idegen szavak ellen a Pesti Hírlapban és egyéb folyóiratokban. A Magyar Pen Club elnöke lett 1931-ben. Sokat fáradozott a magyar szellem külföldi érvényesüléséért. Több küldöldi útján szerzett támogatókat. Politikai okokból le kellett mondania a Magyar Pen Club elnökségéről
  • Halála

    Halála
    1933-ban jelentkeztek első tünetei. Szájában daganat keletkezett, azonban az orvosok nem boldugultak a gyógyításával. Állapota egyre súlyosabbá vált, már beszélni sem tudott. 1936. november 3-án gócos tüdőgyulladásban halt meg Budapesten.