-
A védőoltás feltalálása Edward Jenner nevéhez fűződik. Tehénhimlővel fertőzött meg egy vállalkozó kedvű fiút, így az átesett a betegségen. Később a tehénhimlő már nem tudta megfertőzni.
-
-
Mathias Schleiden felismeri, hogy minden növényi szervezet működési egysége a sejt. (Később állati szervezetekben is felismerik).
-
Ebben az évben publikálta Charles Darwin a "A fajok eredete " című írását.
-
A genetika tudomány megalapítója, Johann Gregor Mendel publikálja a "Kísérletek növényhibridekkel" című írását.
-
Alexander Fleming nevéhez fűződik, aki a Penicillium notatum nevű penészgombából vonta ki először.
-
Szent-Györgyi Albert orvosi és élettani Nobel-díjat kap a c-vitamin és fumársavkatalízis biológiai égésfolyamatokban betöltött szerepének felfedezéséért.
-
Stanley Miller laboratóriumban modellezni tudta az őslégkörben lejátszódó zivatarokat.
-
Peter Mitchell nevéhez fűződik. Az elmélet a mitokondriumokban zajló elektrontranszportlánc elektronszállítása közben létrejött ATP keletkezésre vonatkozik.
-
WWF
Megalakul a WWF (World Wide Found for Nature), a vadon élő állatok és növények védelmének érdekében. -