Windows

  • 1.0

    1.0
    A Microsoft Windows 1.0 (eredetileg csak Windows), a számítástechnikában a Microsoft Windows grafikus felhasználói felület legelső verziója. Az 1983-ban bejelentett termék 1985-ben jelent meg, és egy új szoftverkörnyezetet biztosított személyi számítógépekre, amelyben olyan alkalmazásokat lehetett fejleszteni és futtatni, melyek bitképeket jelenítettek meg, és olyan mutatóeszközöket használtak, mint például az egér.
  • 3.11

    3.11
    Kódnevén Snowball.
    Ez az első verzió, melynek segítségével a Windows-alapú személyi számítógépek beépített hálózati funkciókkal rendelkeztek, és ez nagy lépést jelentett az ügyfél–kiszolgáló számítógépes fejlődésben.
  • 95

    95
    Eredeti kódnevén Chicago.
    A Windows 95 alapította meg a Microsoft cég „vaporware” (magyarul „porhintés”) hagyományait: bár 1993-ban bejelentették olyan hírveréssel, ami nagy tömegeket befolyásolt abban, hogy a termékre várjanak, de csak 1995-re készült el. Megjelentetését agresszív reklámkampány kísérte, melyben a Rolling Stones együttes is szerepelt Start Me Up című számával. Magyarországon pedig a Szomszédokban is említést tettek róla.
  • XP

    XP
    Eredeti kódnevén Whistler. Az XP a termék nevében az angol experience (élmény) szóra utal, ezzel szimbolizálva a Windows XP-felhasználók részére nyújtott innovatív élményeket.
  • Vista

    Vista
    Régebbi nevén Longhorn. Neve a spanyol „vista” szóból származik, melynek jelentése távlat, látás, látkép.
    A Vista új szolgáltatása, a Windows Oldalsáv jeleníti meg az asztalon a minialkalmazásokat. A Vista gyárilag az alábbiakat tartalmazza például:
    - Diavetítés
    - Időjárás
    - Jegyzetek
    - Kirakójáték
    - Naptár, Óra
    - Névjegyzék
    - Processzorfigyelő
  • 7

    7
    Nem forradalmi újításnak, hanem a Vista továbbfejlesztésének szánták.
  • 8

    8
    Bekerült egy új zárolóképernyő, órával és értesítési területtel, valamint a Windows To Go, azaz a felhasználók által elkészíthető, USB-meghajtóról induló operációs rendszer.
  • 10

    10
    Kódnevén Threshold, „küszöb”.
    Ebben jelent meg az asztali Cortana személyi asszisztens és az Edge böngésző.